Vasárnap 48 embert kellett kimenteni a Balatonból

Hőlégballon Balaton
Alattam a Balaton
Vágólapra másolva!
A rendőrségnek vasárnap 48 embert kellett kimentenie a Balatonból az erős, viharos szélben.
Vágólapra másolva!

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai

nyolc felborult, illetve fennakadt vitorlás utasainak, két műszaki hibás kisgéphajónak, négy, a parttól elsodródó gumimatracon fürdőzőnek és két vízibiciklisnek segítettek, továbbá partra juttattak egy kimerült szörföst és egy úszót is.

A rendőrség közleménye szerint az elsőfokú viharjelzés alatt a viharjelző percenként negyvenötöt villan, ilyenkor csak a parttól számított 500 méteren belül szabad úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel haladni. Másodfokú viharjelzéskor a viharjelző percenként kilencvenszer villan, ebben az esetben fürödni tilos, valamint a vitorlás hajók kivételével nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni.