Több lesz a hús a virsliben és a párizsiban egy új szabályozás miatt. Ezért drágább lesz előállítani a hústermékeket, így várhatóan drágábbak is lesznek. Vannak viszont olyan gyártók, amelyek inkább maradnak a gyengébb minőségnél, de virsli és párizsi néven már nem forgalmazhatják, ezért fantázianevekkel fogják őket eladni – tudta meg a Tények stábja.

Legalább 51% húst kell tartalmazniuk

Augusztustól magasabb hústartalommal készülő virsli, párizsi és májas kerülhet csak forgalomba.
Az új előírások szerint, amit csontról fejtettek le, az nem minősül húsnak. A párizsinak és a virslinek pedig augusztustól 40 százalék helyett legalább 51 százalékban kell valódi húst tartalmaznia. Így kevesebb mint a fele áll majd ivóvízből, stabilizátorból, szójafehérjéből, állati bőrből és egyéb összetevőkből.

Lesznek, akik fantázianéven árulják majd termékeiket

Éder Tamás a Hússzövetség elnöke szerint a módosítások drágulást is eredményeznek majd. Az új kritériumoknak meg akarnak felelni, és a magasabb minőségi feltételeknek megfelelő terméket akarnak készíteni, ott bizony számolni kell azzal, hogy az ő költségeik növekednek, és így a termék előállításának költsége is növekszik – mondta az elnök.

Lesznek viszont olyan gyártók is, amelyek inkább megtartják a gyengébb minőségű termékeket, virsli és párizsi néven azonban nem tudják majd őket forgalmazni. Előfordulhat, hogy átnevezik a gyengébb minőségű hústermékeket.
Az Európai Unión belül Magyarországon a legszigorúbb a szabályozás, ezért az importtermékek minőségét is ellenőrizni kell majd.

„Kicsit tartunk, mint magyar húsiparosok attól, hogy itt a hatóság nem fogja tudni, nem lesz képes kiszűrni a gyengébb minőségű importtermékeket az első naptól kezdve, és akkor azok a magyar készítmények, amelyek megfelelnek a szigorú szabályozásnak, versenyhátrányba kerülnek – fejezte ki aggodalmát Éder a Tényeknek.

A változások augusztus 1-jétől lépnek érvénybe.