Szijjártó: az Európai Parlament egy terroristát menteget

Szijjártó Péter
Budapest, 2017. május 22. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart 2017. május 22-én Egyedül a magyar határkerítés nyújt megbízható védelmet az illegális bevándorlással szemben címmel a külügyminisztériumban. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Nemzetközi és európai uniós szervezeteknek konkrét választ kell adniuk arra a kérdésre, hogy lehet-e mentegetni egy terroristát - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter szerint az Európai Parlament nemrég olyan határozatot fogadott el, amelyben azt a férfit mentegeti, aki Röszkénél kővel dobálta a rendőröket és megafonnal irányította a rendőrök elleni támadást.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A miniszter arra utasított diplomatákat, hogy forduljanak az európai biztonság megteremtésével és fenntartásával foglalkozó nemzetközi és uniós intézményekhez, hogy azok világosan mondják ki: elfogadhatatlan, hogy politikai célokból egy európai intézmény menteget egy terroristát. Az első válaszok alapján a szervezetek figyelemmel kísérik az eseményeket, de "nem ezt várjuk tőlük", hanem konkrét válaszokat - jelentette ki a külügyminiszter.