Kabrió nosztalgiabusszal bővült a főváros buszparkja

2017.06.08. 17:31

Az a város tud igazából építkezni, és az a város tud aktívan a jövő felé fordulni, amelyik nem felejti el a múltját és amely ápolja azt az örökséget amivel együtt él - mondta Szalay Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes a BKV és a BKK közös sajtótájékoztatóján ahol átadták a BKV Zrt. nosztalgiaflottája új tagját, egy kabrió buszt.

A nosztalgia járatokat a budapestiek és a turisták is szeretik

Az utasok júniustól egy IK630-as kabrió busszal is találkozhat majd Budapest útjain. Ezt a fajta buszt 1958-ban kezdte el az Ikarus gyártani és csak pár példány gurult le a gyártósorról. Ezért is különleges, hogy ez az akkor is kuriózumnak számító busz 37 év után ismét közlekedik a fővárosban.

Nem csak a jelen közlekedése fejlődik Budapesten nagyon aktívan, hanem arra is odafigyelnek, hogy ezt az örökséget gondozzák azok a cégek, akiknek a főváros közlekedésének a szervezése a feladata - mondta Szalay Bobrovniczky Alexandra. 

Cabrio BKV buszFotó: Hirling Bálint - Origo

A főpolgármester-helyettes elmondta, az elmúlt év azt mutatta, hogy ezekhez az attrakciókra nem csak a budapestieknek is, hanem a turistáknak is van kedvük, tehát érdemes a nosztalgia járatokkal foglalkozni az önkormányzatnak.

Cabrio BKV buszFotó: Hirling Bálint - Origo

Azt szeretnénk, hogy az ide látogató turisták kapjanak egy élményt a főváros gyönyörű környezetéből, épp ezért a budai oldalon, pesti oldalon egyaránt elérhető lesz ez a szolgáltatás - ezt már Dabóczi Kálmán, a BKK Zrt. vezérigazgatója mondta.

Májustól szeptember végéig áll majd az utasok és a turisták rendelkezésére a busz, leginkább a hétvégi időszakokban.

Színes színfoltjai Budapest történelmének

Természetesen nem erre a flottára fogjuk építeni a 3-as metró pótlását, hanem nagyon modern légkondicionált alacsonypadlós buszokra - mondta a BKK Zrt. vezérigazgatója mondta.

Bolla Tibor a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója megjegyezte,

sok-sok kritika éri a BKV-t, hogy öreg a járműparkja, hát most próbáltunk még egy picit öregíteni ezzel."

10 millió forintos tartozást hajtottak be

Bolla elmondta még, hogy a BKV minden beszerzését nagy visszhang kíséri, de erre most mindenki pozitívan reagált.

24 millió forintért sikerült hozzájutni a BKV-nak ehhez a buszhoz, és nem kellett mind a 24 millió forintot kifizetni, mert egy olyan beszámítási konstrukció volt, ahol közel 10 millió forint tartozást is be tudtak hajtani a busz vásárlás során.

Egyébként ebből a buszból valószínűleg ez az egyetlen példány, és remek jó állapotban van. 

Cabrio BKV buszFotó: Hirling Bálint - Origo

Az Ikarus 630 kabrió buszt a BKK Zrt. megrendelése alapján júniustól havi rendszerességgel fog megjelenni a nosztalgiajáratok között, továbbá különjáratként is igénybe lehet venni.

A 38 fő szállítására képes IK630-as már a múltban is a legnépszerűbb városnéző buszok egyikeként maradt fenn a köztudatban, számos régi budapesti fotón jelent meg, amint a nyitott utasterében nézelődő, a fővárosi látványosságokban gyönyörködő turistákkal közlekedett. Idegenforgalmi funkciója nem véletlen, a BKV egyik jogelődje, a Fővárosi Autóbuszüzem 1962 májusában egy, 1963-ban két további városnéző IK630-as autóbuszt állított üzembe a fővárosi turisztikai igényeinek kielégítésére, amely járművek egészen 1975-ig üzemeltek az akkori BKV flottájában.