Kocsis Máté: Öt éven belül minden fővárosi földutat le kell aszfaltozni

2017.06.09. 15:19

Programot dolgoz ki a Fidesz budapesti választmánya, hogy öt éven belül minden fővárosi belterületi földutat leaszfaltozzanak, a finanszírozáshoz pedig a kormány támogatását kéri - közölte Kocsis Máté, a testület elnöke, józsefvárosi polgármester és Riz Levente, Rákosmente polgármestere pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor: a kormány partner a jövőbeni fővárosi fejlesztésekben

A VIII. kerület polgármestere elmondta, hogy a budapesti választmánynak a héten tartott ülésén részt vett Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök is, aki megerősítette, a kormány partner a jövőbeni fővárosi fejlesztésekben.

A választmányi elnök szerint 1990 óta a Fidesz-KDNP politikai közössége tette a legtöbbet Budapestért, "és ebből a pozíciónkból nem is szeretnénk alább adni". Szerinte ezzel szemben a szocialista-liberális városvezetésekhez minden idők egyik legnagyobb korrupciós botránya és "zűrös szerződések" kötődnek.

A fővárosi Fidesz a budapesti fejlesztési programját folyamatosan bővíteni fogja, amihez kormányzati támogatást kapott - mondta Kocsis Máté, a tervek közül elsőként beszámolva a földutak aszfaltozására vonatkozó elképzelésükről, amelyhez nyár végére ütem- és finanszírozási tervet dolgoznak ki, a megvalósítás pedig jövőre meg is kezdődhet.

65 milliárd forintba kerül majd az aszfaltozás

Riz Levente kifejtette: a 313 kilométernyi fővárosi belterületi földút - amelyből a legtöbb, 80 kilométer Rákosmentén van - leaszfaltozása a becslések szerint 65 milliárd forintba kerül. A 313-ból 42 kilométerre már most megvan a jogerős építési engedély - tette hozzá a XVII. kerület polgármestere.

Még kérdéses a Nyugati téri felüljáró sorsa

A 3-as metró felújítására vonatkozó kérdésre Kocsis Máté azt válaszolta: a 3-as metrót fel fogjuk újítani, és ebben Tarlós István főpolgármester számíthat a kerületi fideszes polgármesterek együttműködésére. A metró állapota tovább nem tűri a felújítás elhalasztását - mondta.

A Nyugati téri felüljáró esetleges elbontásával kapcsolatos felvetésre a józsefvárosi polgármester úgy reagált: van ilyen elképzelés, de végleges döntés még nincs az ügyben.