A kormány nem enged a kötelező betelepítésnek

A Párizs külvárosában lévő illegális sátortáborból körülbelül 1000 afrikai menekültet szállítottak el buszokkal.
Vágólapra másolva!
Az EU továbbra is erőlteti bukott telepedési politikáját, a kormány viszont nem enged a bevándorlás kérdésében - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Vágólapra másolva!

A kormánynak számít az emberek véleménye, és ha a nemzeti konzultációs kérdőívekre ilyen sok válasz érkezett, akkor az azt jelenti, hogy a feltett kérdések fontosak – összegezte Hidvéghi Balázs. A Fidesz kommunikációs igazgatója a demokrácia ünnepének nevezte, hogy 1,7 millióan vettek részt a konzultációban, ez pedig egy olyan szám, amit a baloldali és liberális bírálók sem bagatellizálhatnak el.

amelyet Soros György megfogalmazott – hangsúlyozta, értve ezalatt az amerikai spekuláns migrációs elképzelését. Hidvéghi hozzátette, a kormány nem hisz az erőltetett „multikultiban", szerintük a kötelező betelepítés veszélyes cél, pedig

a magyar baloldal látszólag „Soros forgatókönyvét akarja megvalósítani"

– utalt ezzel Botka László korábbi, kerítésbontó kijelentésére.

A kommunikációs igazgató szerint nem ők „sorosoznak" állandóan, hanem arról van szó, hogy Soros György

befolyását és anyagi hátterét felhasználva erőlteti saját elképzeléseit

a migráció és a kötelező betelepítés kérdésében.

A Vasárnapi Újság felvetésére, miszerint a pártok már most kampányüzemmódba kapcsoltak, Hidvéghi úgy reagált: ez még az év elején, ellenzéki akciókkal kezdődött. Utcai megmozdulásokkal,

jobbikos „hazug plakátkampánnyal" folytatódott,

melybe a baloldal is beleállt.

Felidézte, vizsgálat indult a Simicska Lajos nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó plakátcégeknél. A Jobbik hónapok óta hallgat arról, hogy milyen forrásból és mennyi pénzből finanszírozzák a plakátkampányt. A kommunikációs igazgató szerint politikai korrupcióról van szó, mert Simicska azért pénzeli és biztosítja a plakáthelyeket az ellenzéknek, hogy támadhassa a kormányt.