Renner Erika: Azt hittem, hogy meg fog ölni

2017.06.12. 12:24

A gyerekei jártak a fejében a támadás pillanatában Renner Erikának, akinek lúggal öntötték le a nemi szervét 2013 márciusában. Azt mondja, sokszor megalázták az elmúlt években és küzdenie kellett azért, hogy fentmaradhasson. Szerelemről, nyomozásról és arról beszélgettünk, milyen ítélettel lenne elégedett kedden, amikor a Kúria harmadfokú tárgyalást tart a támadás miatt első- és másodfokon már elítélt volt barátja, a volt kórházigazgató ügyében.

Renner ErikaFotó: Mudra László - Origo
Ez történt négy évvel ezelőtt

A két gyerekét egyedül nevelő Renner Erikát 2013. március 12-én reggel támadta meg egy bukósisakos, maszkos, kesztyűt viselő férfi, amikor kutyát sétáltatni indult. Megragadta a nyakánál és betuszkolta a lakásába, ahol megkötözte egy zsineggel és injekcióval elkábította. Ezután maró anyagot öntött a nemi szervére.

A támadás miatt a nő volt barátját, az Irgalmasrendi Kórház korábbi főigazgatóját ítélték el, több dolog miatt. Az asszony vérében és vizeletében ketamint, klonazepámot, midazolámot és meprobamátot találtak, amelyeket az orvos könnyen beszerezhetett. A támadás sem volt hétköznapi: a támadó egy injekciós tűt és altatásra alkalmas szert vitt magával, amit szakszerűen alkalmazott. Az orvos megbukott a hazugságvizsgálaton, és alibit sem tudott magának igazolni, ráadásul volt indítéka is. Az pedig, hogy a lúgot az áldozata nemi szervére öntötte, arra utal, hogy a „rabló" nem volt az áldozat számára ismeretlen ember, különben nem foglalkozott volna az asszony nőiességével.

Négy éve, 2013 márciusában támadták meg. Azóta sokszor láttuk önt, néha meggyötört volt, néha bizakodó. Most hogy van?

Igazából egy köztes állapotban lebegek. Az az igazság, hogy ezzel az üggyel kapcsolatban már egy üres papírt is alá tudnék írni, amire bármit ráírhatnak.

Az elsőfokú tárgyalás óta ugyanis úgy járok a bíróságokra, hogy bármi megtörténhet.

Történt egyszer egy megszüntető határozat, aztán mégis vádat emeltek életveszély okozásért, majd egy ítélet testi sértésért, aztán egy ítélet újra életveszély okozás miatt, úgyhogy képtelenség megmondani, mi lesz. Nem tudom, miért küszködik az igazságszolgáltatás ezzel az üggyel. Jobban mondva, sejtéseim vannak. Ebben az ügyben bármit mondani még a saját ügyvédem sem tud.

Abban is kételkedik, hogy kedden ítéletet hoznak?

Én most megyek harmadszorra a bíróságra úgy, hogy ítélet lesz. Legutóbb ítélet előtt egy órával tárgyalássá nyitották az ülést. Ez a legidegőrlőbb benne. Úgyhogy egyáltalán nem foglalkoztat az, milyen jogi megnevezést kap, hogy ítélet lesz-e vagy más. Úgy megyek oda, hogy szeretném meghallgatni, hogy a legmagasabb törvénykezés, a legmagasabb jogi szakmai hivatal mit mond.

Fotó: Mudra László - Origo

Megdöbbent, amikor rájött, hogy a néha egészen abszurd és cinikus védelem azt állította, hogy kamilla volt a maró anyag, amely tönkretette az életet vagy azt, hogy nem is a támadó, hanem az orvosok hibáztak, mert nem kezelték jól?

Az egész eljárás során sok megaláztatás ért. Először akkor, amikor engem hibáztattak, az áldozatot, aminek az ügyészség megszüntető határozata volt a melegágya. Szeretném, ha nyilvánosságra kerülne, hogy az ügyészség azt állította, azért nem emelt vádat, mert én nem ismertem fel a támadót. Szerintem ezzel azt sugallja az ügyészség, hogy

mindenki, aki bűncselekményt követ el, ölje is meg az áldozatot,

hiszen akkor nem fogja tudni felismerni. Egy ügyben ugyanis az a fontos, hogy az áldozat felismerte-e a támadót, vagy sem, és ha nem ismerte fel, akkor nincs bűncselekmény. Az én ügyemet úgy szüntette meg az ügyészség, hogy nem is érdekli, ki követte el, nem nyomoznak tovább, még ismeretlen tettes ellen sem, amihez hozzátartozik, hogy ezután 30 napon belül az összes bizonyítékot megsemmisítik.

A második megaláztatás az volt, amikor az elsőfokú tárgyaláson a bíró megkérdezte, hogy ez a típusú sérülés okoz-e bármiféle problémát a normál életvitelemben. Ez a kérdés a jegyzőkönyvben is szerepel. Nehéz elmagyarázni egy férfinak, mit jelent a hüvely, de én nem hiszem, hogy ez az áldozat dolga lenne egy bíróság előtt. Felfogni sem tudom, hogy erre valóban szükség volt-e, így volt-e szükség és miért volt szükség arra, hogy ezt megtegye. Ez mélységesen megalázó az áldozat számára.

Azt a megalázást viszont, hogy

a védelem bagatellizálja a sérülésemet,

hogy az ítélet előtt két és fél óra hosszáig azon tanakodunk, hány százalék volt a sérülésem, miközben a szakértők az 500 becsatolt képet nem is látták, nagyon furcsállom. Nem tudom, hogy ennek így kell-e lezajlania, mert még sohasem kerültem a joggal szembe. A legutóbbi tárgyaláson a védelem jelezte, elhiszik, hogy a hüvely harmadfokú szétmaratása esetleg fájhat. Nem tudok olyan szintre lealacsonyodni, hogy erre reagáljak. A legutolsó megalázás pedig a párom megrágalmazása volt, akivel a támadás előtt fél évvel már együtt voltunk. Ilyenek értek engem folyamatosan az egész ügy alatt.

Fotó: Mudra László - Origo

Szerintem mindenkit meglepett, hogy a legutóbbi tárgyalási napon hirtelen előkerült egy névtelen levél, amelyben az állt, hogy valaki, és ebben utaltak a párjára, meg akarta bízni az levélírót az ön megtámadásával. Az is szerepel benne, hogy a nemi szerve egy „bűnfészek". Ön szerint köze van ehhez a levélhez a vádlottnak?

Nekem nem tisztem ezt megállapítani. Az ügyészség feljelentésként értékelte a levelet és megküldte a rendőrségre. Azt akarták, gondolom, kideríteni, hogyan keletkezett a levél. A BRFK viszont a feljelentés-kiegészítést elutasította, azaz el sem indította a nyomozást. Ez ismét egy újabb furcsaság, de nyilván van rá magyarázatuk.

Mit gondol most a vádlottról?

Nem gondolok rá, nem foglalkozom vele. Abban a pillanatban, ahogy szakítottunk, minden kapcsolatot megszüntettem vele. Az, hogy egy bűncselekményben húzódik az ügyem, amiben ő a vádlott, az egy helyzet. Nyilván amikor még kötözni kellett és műtöttek, a morfium hatása alatt nem is volt lehetőségem gondolkodni senkin. Azért küzdöttem és Attila, a párom is, hogy ne fertőződjön el a sebem, hogy

ne pusztuljak ebbe bele sem fizikailag, sem lelkileg.

Utána pedig állandó nyomás alatt voltam. Folyton résen kellett lennem, hiszen ha a megszüntetés után nem élek panasszal, akkor ez az ügy nincs, ma nincs miről beszélni, mert az ügyészség egy ilyen súlyos, 2-12 évi büntetési tétellel járó ügyet elengedett volna. Szóval nekem sem időm, sem energiám nincs arra, hogy vele foglalkozzak.

Fotó: Mudra László - Origo

És önnel foglalkozott valaki? Úgy értem, azt tudom, hogy Attila mindig ön mellett volt, de szakértő is segített feldolgozni azt, ami történt?

Amikor a támadás után kórházba kerültem, vénásan adták nekem a morfiumot. Akkor volt egy 3 hónapos rózsaszín, úgymond Alice Csodaországban érzett állapotom. Nem foglalkozott velem pszichológus, hiszen akkor teljesen fölösleges a feldolgozás és én sem foglalkoztam a történtekkel. Nyilván a kihallgatások során válaszoltam a kérdésekre és adekvát válaszokat kellett rájuk adnom. Azt kérdezték, van-e olyan, aki zaklatott mostanában. Igen, van, mondtam. Elmondtam, amit láthattam az elkövetőről abban a tizedmásodpercben, amíg torkon ragadott. Én akkor azt hittem, hogy meg fog ölni.

Könyörögtem, hogy ne öljön meg, mondtam, hogy a gyerekeimet egyedül nevelem,

összekötözött, lefektetett a földre, rám borította a kabátom és volt 3-4 perc, míg elkábított. Aki azt mondja, hogy ez alatt nekem szagolgatni kellett volna vagy leülni, mint egy kávé mellé, nézegetni, hogy te ki lehetsz... Én örülök, hogy vannak ilyen nagyon bátor emberek, de akkor én gyáva vagyok. Szeretném, ha megírná, hogy én gyáva vagyok, mert én nem néztem meg.

A gyerekeim jártak a fejemben, hogy mit fognak szólni, ha meghalok. Ilyen gondolataim voltak. Aztán három hónapig azt sem tudom, mi történt. Arról az időszakról nem tudok emlékeket felidézni. Utána pedig le kellett jönni a morfiumról, ami borzalom volt.

Állandóan azért küzdöttünk, hogy fent tudjak maradni. Kiszolgáltam a rendőrséget, hiszen nem csak áldozat vagyok, hanem tanú is. Csak én voltam ott, meg az elkövető. Tudtam, hogy nagyon fontos, hogy minden egyes gondolatomban tiszta legyek, senki ne befolyásolhasson, és azt mondjam el, ami történt, amivel tudok segíteni.

Katéterrel mentem kihallgatásra.

A rendőrség a férfi WC-be küldött leengedni a katéteremet. Ilyen borzasztó állapotok között kellett ezt végig csinálnom. Megtettem.

Fotó: Mudra László - Origo

Amikor megkaptam a nyomozati anyagot, nyilván voltak bennem érzések. Engem egyvalaki zaklatott, egyvalaki volt ilyen a környezetemben, egyetlen egy férfi volt az életemben, akivel zaklatási és szakítási problémáim voltak. Miután megkaptam az anyagokat, láttam, hogy megtalálták nála a tűt, ami a megszüntető anyagokból kimaradt, hogy a szomszéd felismerte, hogy nincs alibije és mindent, amit a nyomozók kiderítettek.

Abban a pillanatban tárgyiasult bennem az, ami addig csak egy érzés volt. Az, hogy ki tette.

Kétségem sincs afelől, ki volt, ahogy a rendőrségnek, az ügyészségnek és két bíróságnak sem volt eddig. Mindenkinek fontos, hogy egy ilyen súlyos bűncselekmény elkövetője ne maradjon a társadalomban, de az áldozatnál senkinek nem fontosabb, hogy a valódi tettes üljön a vádlottak padján, mert csak akkor nyugodhat meg. Én nyugodt vagyok.

Változott az emberekhez, például a férfiakhoz fűződő viszonya?

Ezt még sosem kérdezték tőlem, át kell gondolnom. Azt hiszem, nagymértékben változott. Azért is, mert korábban én is, mint mindenki más, gyarló emberként ítélkeztem mások felett és belehajoltam abba, hogy hibáztassak embereket. Most a saját bőrömön érzem és az áldozatsegítő szolgálatnál a csoportterápián a sok áldozattal együtt is, hogy miről van szó. Azt, hogyan viszonyuljunk egymáshoz, az embertársainkhoz tanítani kellene a gyerekeknek az iskolában. Nagyon fontos lenne.

Elfordultak tőlem az orvosok azzal, hogy én csak egy feketeseggű vagyok, akinél problémás az elkövető.

Nem szerettek velem foglalkozni. Megtapasztaltam, hogy mit jelent az áldozatnak egy jó szó, a hit, az, hogy valaki azt mondja: én hiszek benned és nem egyedül kell viselned a terhet. Nekem a párom ott volt, ami rengeteget számít, de az is, hogy névtelen leveket kaptam, amiben ismeretlenek azt írták, velem vannak, hisznek bennem. Ez is nagyon fontos volt. Soha többet senki fölött nem fogok pálcát törni és soha többet olyat, mint régen, nem teszek. Biztos, hogy nem ítélek meg másokat.

A férfiakhoz fűződő viszonyra válaszolni pedig azért nehéz, mert ott van Attila. A fiamnak és a lányomnak is jó, hogy van, de aki azt hiszi, hogy a mi életünk angyalkás, az téved. Mi ugyanúgy veszekszünk, ugyanúgy vannak problémáink, éljük a családi életünket, de ő mindig teljes vállszélességgel mögöttem áll, ha hátranézek. Szerintem ilyen egy férfi, aminek ő a megtestesítője. Szóval

nem csalódtam a férfiakban a támadás miatt,

mert azt is megtanultam, hogy ne legyek sztereotip, ne általánosítsak. Attilát senkivel sem lehet összehasonlítani, de nem is akarom. Ő egy szuverén személyiség.

Fotó: Mudra László - Origo

Ez egy nagy szerelemnek tűnik.

Annál egy kicsit több, inkább egy nagy sorskapcsolat. Egymást építjük, segítjük. Ő is pszichológushoz járt a támadás után. Kettőnél is volt. Az egyik, egy nő, azt tanácsolta neki, hogy hagyjon ott engem.

Tessék?

Jól hallotta. Ez a szakember azt mondta, az lenne Attilának a legjobb, ha én nem lennék mellette. Ez volt a tanácsa.

Nem bánta meg, hogy szerepelt a sajtóban? Sok áldozat fél a nyilvánosságtól, például attól, hogyan viszonyul majd a családja, például az élettársa ahhoz, hogy viszontlátja az intim, személyes dolgait. Önnel kapcsolatban is mindenki tudja, hogy a nemi szerve megsérült.

Nem kellene félniük a sajtótól. Engem sohasem csaptak be, velem mindig korrekt volt minden újságíró és számomra a nyilvánosság nagyon fontos. Ha nincs a média, ma ez az ügy sem lenne. Azért is vállaltam az arcomat és a nevemet, hogy soha többet ilyet ne követhessen el ember-ember ellen. Magyarországon az ilyen fajta bűncselekmények szerencsére nincsenek túlsúlyban, sőt, nem is tudunk másikról és szeretném, ha nem is fordulna elő többet.

Milyen ítélettel lenne elégedett?

Azt az ítéletet, amivel én elégedett lennék, nem években vagy minősítésben mérik. Ez mind nem számít, hiszen olyan már sohasem lesz az életem, mint amilyen korábban volt, vagy amilyen lehetett volna, ha nem támadnak meg. Mindenestre Magyarország 1982-ben ratifikálta az ENSZ CEDAW Egyezményét, amely a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés kiküszöböléséről szól. Az ebben írtak alapján ezt a bűncselekményt súlyosabban kellene megítélni, mint eddig tették, az ügyvédem szerint emberölési kísérlet a helyes minősítés.

A Kúria keddi határozata fontos lesz a társadalomnak.

Fontos lesz, hogy egy ilyen elkövetőt, ilyen súlyú bűncselekménnyel, ilyen jogi problémákkal, furcsaságokkal az ügy során és egy ilyen agresszív és aljas védekezéssel hogyan ítél meg a Kúria, mint iránymutató. Én erre várok.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK