Összeroppant a miskolci férfi, aki lelőtte lányát

Vágólapra másolva!
Elsírta magát a rendőrségen a férfi, aki véletlenül fejbe lőtte 9 éves kislányát. Akkor tudta meg, hogy a lány a kórházban meghalt.
Vágólapra másolva!

Teljesen összetört a miskolci férfi, miután megtudta, meghalt a kislánya. A baleset hétfő este történt a Lyukóvölgyben, a gyanú szerint

az apa véletlenül lőtte fejbe

a 9 éves gyereket egy pisztollyal.

„Az édesapa a gyanúsítotti kihallgatása alkalmával értesült arról, hogy mi történt a kislányával, mindaddig bizakodott a felépülésében. Szörnyű tragédiaként élte meg, mélyen megrendült,

– mondta a Tényeknek Weisz Linda, az apa ügyvédje.

A pisztolyt az egyik szomszéd bízta az apára, aki nem tudta, hogy meg van tölte. A fegyver akkor sült el, amikor a kezében tartva nézegette.

A Tények úgy tudja,

a kislányt a szeme környékén érte a golyó.

Az anyja azonnal segítséget hívott, a mentők még a helyszínen újra tudták éleszteni a gyereket, de a kórházban meghalt.

A lány osztálytársainak pszichológus segít feldolgozni a tragédiát.

Az iskola a temetés költségeiből is kiveszi a részét.

Tóth István fegyverszakértő a TV2 Mokka című műsorában arról beszélt, egy pisztoly állapotából ki lehet vizsgálni, hogy véletlenül sült-e el. „Technikailag, hogy egy fegyver milyen műszaki állapotban van, konkrétan el tud-e sülni úgy is, hogy nem húzzák el az elsűtő billentyűt, rossz állapotban van, ütődésre, rázódásra, enyhébb érintésre is elsül.

A miskolci apuka ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoznak, de szabadlábon védekezhet.