Dömötör: nem akarunk migránsfalvakat

Illegális bevándorlás - Sajtótájékoztató Röszkén
Dömötör Csaba
Vágólapra másolva!
Dömötör Csaba reagált arra a zöldpárti kezdeményezésre, hogy nagyobb csoportokban kellene bevándorlókat betelepíteni Kelet-Európába. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára leszögezte, hogy a magyar kormány elutasít minden ilyen programot, ezt az elvi álláspontot pedig már háromszor is megerősítették a magyar állampolgárok.
Vágólapra másolva!

Az Európai Parlament zöldpárti frakciójának vezetője azt javasolja, hogy nagyobb csoportokban telepítsenek bevándorlókat Kelet-Európába, egyszerre akár egész falvakat is létrehozva. "A magyar kormány viszont a leghatározottabban elutasítja a betelepítési programokat" - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Dömötör Csaba Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Dömötör Csaba az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy ezt az elvi álláspontot már háromszor erősítették meg a magyar állampolgárok: a 2015-ös bevándorlási konzultáció során, a tavaly őszi kvótanépszavazáson, és a most lezárult konzultáció során.

Dömötör Csaba hangsúlyozta, hogy nem betelepítésre van szükség, hanem a határok védelmére. "Ez azt is jelenti, hogy amíg ez a kormány hivatalban van, a déli határokat védő kerítés állni fog" - tette hozzá.