Maike Kohl-Richter úgy tervezte a férje, Helmut Kohl gyászszertartását, hogy csak külföldi vendégek emlékeznek majd meg az egykori német kancellárról. Köztük lett volna Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, az özvegy pedig ahhoz is ragaszkodott, hogy Angela Merkel ne tartson beszédet. Az elképzelését meg is osztotta a jelenlegi német kancellárral, végül rávették, hogy álljon el ettől. Kohl felesége engedett a német kormány nyomásának, így most úgy néz ki, Emmanuel Macron francia elnök szólalhat fel. 

Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is felkérte volna Helmut Kohl özvegye, hogy tartson beszédet a volt német kancellár temetésén - írta a Spiegel. A német lap saját értesülésére hivatkozva arról számolt be, hogy Maike Kohl-Richter határozottan kérte, hogy Angela Merkel jelenlegi német kancellár ne szólaljon fel a július 1-jei gyászszertartáson, sőt egyáltalán nem akarta, hogy német politikusok emlékezzenek meg a férjéről. E helyett kizárólag külföldi vendégeknek adott volna lehetőséget, hogy szót kapjanak. Közismert, hogy Helmut Kohl baráti kapcsolatot ápolt Orbán Viktorral.

Az özvegy az elképzelését meg is osztotta Angela Merkellel, ezután azonban a német kormány rávette Kohl özvegyét, hogy térjen el eredeti szándékától. 

Így végül Helmut Kohl felesége kénytelen volt visszakozni. Jelen állás szerint az új német egység megteremtőjeként is ismert kancellár gyászszertartásán nemcsak Angela Merkel beszélhet majd, hanem Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Bill Clinton volt amerikai elnök és Emmanuel Macron frissen megválasztott francia elnök is. Ez utóbbi azért számít meglepetésnek, mert míg Clintonról elmondható, hogy Kohllal egy időszakban volt hivatalban, eközben Macronnak vajmi kevés köze van a kereszténydemokrata politikushoz.