Társadalmi egyeztetést tartanak a szülés utáni kórházi tartózkodásról

2017.06.22. 16:36

Új javaslattal állt elő a kormány, miszerint az anyukának a korábbival ellentétben, ha nem indokolt, nem kell a kórházban tartózkodnia újszülöttjével 72 órán keresztül. Saját kérésére és az orvos beleegyezésével már 24 óra elteltével hazamehetnek.

Olyan családbarát szülészet létrehozásán dolgozik a kormány, mely lehetővé teszi  majd az anyukák és újszülöttjeik hamarabb hazatérését a kórházakból. Az erről szóló javaslatot pedig máris társadalmi egyeztetésre bocsátja - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Azt is hozzátette, hogy az egészségügyi rendszer rugalmasabbá válik olyan szempontból, hogy már egy

24 órás kezelés esetén is megkapnák a teljes egészségbiztosítási finanszírozást

a szülés után. A korábbi rendszerben 72 órás kezelésnek kellett eltelnie a teljes térítéshez.

Szerinte ezt nem a kapacitáshiány indokolja, mert így is csupán a szülészágyak háromnegyede foglalt. 

A térítés a komplikáltabb illetve császármetszéses szüléseknél most sem 72 óra hanem már 48 óra után jár. Ez azt jelenti, hogy a normális szülés után tovább tartja bent a rendszer az anyukákat, mint a komplikáltabbaknál.

Ha orvosilag indokolt, akkor természetesen továbbra is bent kell maradni az anyának és a gyereknek a kórházban.