Újra működik a viharjelző a tó magyar oldalánál, a fertőrákosi kikötőben.

Néhány hete szerelték le a régi, magyar és osztrák viharjelzőt, mert a burgenlandiak szerint muszáj volt felújítani.

Az új berendezés szerdán került vissza a helyére, a fertőrákosi vízitelepen, a korábbi BM-csónakházba.

Gáncs Gábor , a Fertő Tavi Speciális Kutató és Mentő Vízi Polgárőr Egyesület elnöke elmondta, évek óta nem volt szükség annyi mentésre, mint idén. Nagyon sokszor riasztották a vízimentőket, eddig összesen húsz alkalommal.

A Fertő tavai mentők az ország egyik legnagyobb és legjobban felszerelt vízimentő egyesülete. Nyolc hajójuk közül kettő speciális bevetésekre is alkalmas, például vízi bűncselekmények felderítésére. Bekerülni is nehéz, évekig is eltarthat, mire valakit önálló munkára képeznek.