Hosszú Katinka ellen irányulhatott a Nemzetközi Úszó Szövetség azon módosítása, hogy egy versenyző egy világkupa-sorozatban csak négy egyéni számban indulhat 2017-ben. Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a botrány kirobbanása óta többször kérte Gyárfás Tamást, a Nemzetközi Úszó Szövetség alelnökét, hogy érje el a szabályok módosítását, de ez nem történt meg. Hosszú Katinka szerint a FINA senkit sem kérdezett meg a szabályváltoztatásról, és ő maga Gyárfás bosszúját sejti a háttérben.

„A Magyar Úszó Szövetség elnökeként én, személyesen is mindent megteszek annak érdekében, hogy ez a vita rendeződjön a FINA és Hosszú Katinka között, és nagyon remélem, hogy a FINA-ban dolgozó magyar, Magyarországot képviselő tisztségviselők a magyar úszók és Hosszú Katinka érdekeit fogják képviselni” - mondta Bienerth Gusztáv a Tényeknek. A TV2 kereste Gyárfást is, de ő nem kívánt nyilatkozni. Miután beszámoltunk a nyilatkozatról, közleményt küldött, amiben - azon túl, hogy azt írta, ő mindig a magyar úszók érdekeit tartotta szem előtt - sok mindent megmagyarázó módon arra ösztönözte Hosszút és a magyar úszókat, hogy ne nyíltan harcoljanak az érdekeikért, hanem a színfalak mögött. 

Hosszú Katinka és a FINA között május végén robbant ki a háborúForrás: DPPI/Stephane Kempinaire

Május végén robbant a bomba

Hosszú Katinka és a FINA közötti mostani vita szálai egészen május végéig nyúlnak vissza. Akkor döntött a Nemzetközi Úszó Szövetség arról, hogy a versenyzők egy évben összesen csak négy egyéni számban indulhatnak. A FINA azzal indokolta a döntését, hogy szerinte a változások pozitív visszacsatolást kaptak az edzőktől és versenyzőktől.

„Innovatív ötlet a FINA részéről?! Maximum négy start per úszó állomásonként a Világkupán??! Gratulálok FINA, így sikerült biztosítani, hogy nem úszhatok és nyerhetek annyit idén...A változások pozitív visszacsatolást kaptak az edzőktől és versenyzőktől – csak éppen minket nem kérdeztek... És ezért nem tart az úszósport előrébb globálisan.. Nehogy az úszók többször ússzanak, mert véletlenül túl sok figyelmet kap az úszás... Így csak unalmasabb lett a sport... Hihetetlen” – így reagált Hosszú Katinka az új szabályokra.

Hosszú Katinka a 2016-os Világkupa-sorozat kilenc állomásán összesen 103 érmet nyert. Ebből 73 arany, az összkeresete pedig csaknem 110 millió forint volt.

Tusup: Azt sugallja, nincs szükség kemény munkára

Hosszú után férje és edzője, Shane Tusup is elégedetlenségének adott hangot.A döntés összetöri a szívemet és rosszul vagyok tőle. Itt egy tehetséges úszó, aki halálra kínozza magát, erőt nem sajnálva fejleszti magát, hogy előnyt szerezzen a többiekhez képest. Szenvedéllyel küzd, hogy igazi példakép lehessen, hogy megmutassa, mire lehet képes valaki ebben a sportágban kemény munkával. És mit kap cserébe?

Ahelyett, hogy követendő példának kiáltanák ki, a szövetség irányító szervezete korlátozza a lehetőségeit, lerombolja annak lehetőségét, hogy előnybe kerüljön, és hogy még nagyobb hatással legyen a sportágra. A legrosszabb az, hogy a jövő generációinak ez azt sugallja, hogy nincs szükség kemény munkára, hiszen a megszerzett előnyeidet egy szabálymódosítással bármikor eltűntethetik.”

Tusup is nekiment a FINA-nakFotó: Polyak Attila - Origo

A FINA Gyárfást védi

A FINA Budapesten tartózkodó ügyvezető igazgatója, Cornel Marculescu az ATV-nek rövid interjút adott a világkupát érintő változásokkal kapcsolatban. A sportvezető azt mondta: Gyárfás Tamásnak, a FINA alelnökének nincs köze a lebonyolítási rendszerben történt módosításokhoz. Az a FINA Úszó Technikai Bizottságának javaslatára született meg, és egy év tapasztalatai alapján vonják le a végső következtetéseket, hogy az újítás beválik-e.

A módosítás bejelentése után a Bienerth Gusztáv vezette úszószövetség is közölte: „Ezek a változtatások korlátozzák a versenyt, szűkítik az élsportolók versenylehetőségeit, és a világ legjobb úszónője számára is hátrányt jelentenek. Ebben a helyzetben a Magyar Úszó Szövetség a FINA-nál kezdeményezi ezen új szabályok felülvizsgálatát, amelyhez kéri a FINA alelnökének, Gyárfás Tamásnak megértő támogatását is.”

Csak pénzt emelt Gyárfás

A botrány kirobbanását követően az úszószövetség által is megszólított Gyárfás Tamás hosszú hallgatásba burkolózott, majd csak június 16-án szólalt meg. Akkor azt mondta, ugyan a szervezet úszóbizottságának előterjesztése - miszerint egy versenyező maximum négy számban indulhat csak - megmarad, azonban a megszerezhető pénzdíj mértékében pozitív változás lesz.

A FINA román igazgatója szerint nem Gyárfás Tamás kezdeményezte a szabálymódosítástFotó: Szabó Gábor - Origo

„Cornel Marculescu, a FINA általános igazgatója a módosító indítványt már elküldte körszavazásra, jóváhagyásra a Bureau 23 tagjának. Személy szerint bizakodom, annál is inkább, mert több taggal is beszéltem, és érveltem a változtatás érdekében” - mondta Gyárfás Tamás, aki jelezte, számára a legfontosabb, hogy Hosszú Katinka ne járjon rosszul, ne büntessék azért, mert több számban is kiváló. Ezzel csak az volt a gond, hogy Hosszú többször hangsúlyozta: neki nem a pénz hiányzik, hanem a verseny. Sokszor, unalomig ismételt szakmai tény: Hosszú Katinka világsikereit rendhagyó edzésmódszerének köszönheti. Másokkal ellentétben nem bújkál a világ elől két nagy verseny között, hanem járja a kisebb versenyeket is és - edzés gyanánt - reggeltől estig versenyez. Sok Világkupa-futamon 8 számban is elindul.

Gyárfás tehát valójában nem tudta - vagy nem akarta -  elérni, hogy a FINA által meghozott szabály változzon, és arra sem adott magyarázatot, hogy valójában, mi szükség volt arra, hogy ilyen módon korlátozzák a versenyzőket.

„Megfojtják a sorozatot”

Június 21-én robbant a következő bomba, amikor Hosszú Katinka közösségi oldalán tette közé írását, amelyben elsősorban azt nehezményezi, hogy a FINA úgy dönt szabályváltozásokról, hogy nem kérdezi meg előtte a versenyzőket, sőt olyan újításokat vezet be, amelyekkel korlátozza legjobbjait. Hosszú szerint a világkupákat érintő módosítások hosszú távon megfojtják azt a versenysorozatot, amely néhány év alatt a sportág legfontosabb szériája lehetne.

Marculescu: A legjobb szándékkal viseltetünkForrás: FINA

Erre azt közölte Marculescu, hogy „ennek megfelelően mi is a legjobb szándékkal viseltetünk a legtöbb magyar kezdeményezés iránt, ha úgy látjuk, hogy azok még tovább javíthatnak a kapcsolatokon. Itt utalhatok még egyszer Gyárfás Tamásnak a világkupa ügyében tett kezdeményezésére, illetve arra, hogy a korábban jelzett szándék fenntartása és a kormányzati támogatás esetén a 2024-es rövidpályás világbajnokságra benyújtandó pályázatot érdemben bíráljuk el”. A FINA-vezérkara - a magyar alelnök kezdeményezését követően - megszavazta, hogy a rövidpályás világkupák összetett győztese a jövőben 100 ezer dollár helyett 150 ezer dollárral gazdagodik majd- írta Marculescu. Pedig, ahogy írtuk, Hosszúnak nem a pénz fáj, hanem az, hogy nem engedik versenyezni.

A FINA határozottan és rendre tagadja, hogy Gyárfás lenne a kezdeményezés mögött, de ezt sok szurkoló nem hiszi el. Sőt, láthatóan Hosszú katinka sem. Egy kommentelő megjegyzésére válaszolva ő maga is arra utalt, hogy Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke így állhat bosszút azért, hogy az olimpiai bajnok vezetésével indult el az a mozgalom a szövetségen belül, ami végül Gyárfás bukásához vezetett.