Újabb részletek derültek ki a 2018-as választásról

2017.06.23. 17:26

A jövő évi választás költségterve 7,6 milliárd forint, ebből már rendelkezésre áll 1,5 milliárd forint a korábbi forrásokból, így a Nemzetgazdasági Minisztérium jövőre 6,1 milliárd forintot biztosít rá - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője az Origónak. Beszélt arról is, hogy megerősítik a választási informatikai rendszer biztonságát, valamint hogy 2014-hez képest még több külképviseleten lehet majd szavazni.

Miért a biztonsági rendszerek megerősítése a legfontosabb a 2018-as parlamenti választásokra?

Ez így van, a következő választás legfontosabb szempontja a választások biztonságának biztosítása és betartása lesz. Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága a Nemzeti Választási Iroda több beszerzését mentesítette a közbeszerzési törvény hatálya alól. Ennek alapján kezdjük el a beszerzési eljárásokat, amelynek középpontjában az informatikai rendszerek biztonságának fokozása áll.

2014-ben érte támadás a választási informatikai rendszert?

Gyenge próbálkozások voltak. Akik biztosítják a rendszereinket, azok csak behatolási kísérleteket észleltek.

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke elmondta, megerősítik a választási informatikai rendszer védelmétFotó: Polyak Attila - Origo

Néznek-e nemzetközi példákat, hogyan lehet minél biztonságosabb rendszereket felépíteni?

Azt, hogy a választási irodák hogyan védekeznek, nem néztük meg, de folyamatosan tartjuk a kapcsolatot az Alkotmányvédelmi Hivatallal, valamint a Nemzeti Kibervédelmi Intézettel. Egyébként minden országban készülnek a választási irodák arra, hogy megtámadhatják őket. Az utóbbi évek jól mutatják, hogy minden eshetőségre fel kell készülni. 

Mennyit költöttek a választásra 2014-ben, és mennyit szánnak most?

8,9 milliárd forinttal terveztük meg a legutóbbi parlamenti választás költségvetési keretét, amelyből közel másfél milliárd forintot sikerült megspórolnunk, vagyis a tényleges kiadás 7,5 milliárd forint volt. A jövő évi választás költségterve 7,6 milliárd forint. Ebből már rendelkezésre áll 1,5 milliárd forint a korábbi forrásokból, így a Nemzetgazdasági Minisztérium jövőre 6,1 milliárd forintot biztosít.

Korábban javasolták a népszavazási törvény módosítását. Hogy áll ez a dolog?

A 2016-os népszavazási beszámoló elkészülte után tettem javaslatokat, hogy milyen módosításokra lenne szükség. Többek között azt javasoltam, hogy az országos és helyi népszavazási szabályokat összhangba kellene hozni. Azon a területen is  világos szabályok kellenének, hogy milyen szabályok vonatkoznak arra az esetre, ha a kormány vagy a köztársasági elnök kezdeményez népszavazást. Akkor a parlamenti bizottság egyetértett ezzel, de az Országgyűlés várhatóan csak 2018 után foglalkozik majd ezzel.

Pálffy Ilona: Nagy valószínűséggel nem lesz már országos népszavazás a jövő évi parlamenti választás előttFotó: Polyák Attila - Origo

Lesz-e még népszavazás a 2018-as parlamenti választás előtt? A Nemzeti Választási Bizottság legutóbb átengedte azt a kérdést, amiben december 24-e munkaszüneti nappá való nyilvánítását szeretnék.

Mivel jogorvoslatot adtak be a Kúriához, nem kezdődhet el az aláírások gyűjtése. Ezzel együtt jelenleg 21 népszavazási kérdés van a Kúria előtt. A legfőbb bírói testületnek minden esetben 90 napja van az elbírálásra. Fontos törvényi szabály az is, hogy az országgyűlési választás napjára, továbbá az azt megelőző és követő 41 napon belüli időpontra nem tűzhető ki országos népszavazás.

A határon túli, magyarországi lakcímmel nem rendelkező szavazók közül hogyan tudják majd kiszűrni azokat, akik 2014 óta meghaltak?

A választási iroda kiküldi a levélcsomagokat, de két előzetes feladat van. Októberben minden esküt tett magyar állampolgárnak küldünk egy levelet, amelyben felhívjuk a figyelmét arra, hogy csak regisztráció esetén szavazhat, amennyiben nincsen magyarországi lakcíme. Azoknak is küldünk levelet, akik korábban már regisztráltak, és megkérdezzük őket, hová kérik a levélcsomagot. Arra is felhívjuk a figyelmüket, hogy az adatváltoztatásokról küldjenek értesítést.

Mindezek alapján ki lehet zárni, hogy a már meghalt emberek adataival visszaéljenek?

Többnyire igen. Ha azok közül halt meg valaki, aki a külképviseletre kérte a levélcsomagot, ott ki lehet zárni a visszaélést, mivel azt csak személyesen lehet átvenni. Aki nem a külképviseletre kérte a csomagot, ott is nagyon nehéz a visszaélés, mivel személyes adatokat kell közölni, és mindezt büntetőjogi felelősség alatt kell aláírni.

Pálffy: A határon túli szavazók esetében szinte ki lehet zárni a visszaéléseketFotó: Polyák Attila - Origo

Hány levelet küldenek ki októberben?

Körülbelül 500-550 ezer darabot fogunk kiküldeni.

Hány újonnan regisztrálóval számol a választási iroda?

Nem lesz akkora dömping, mint 2014-ben. Aki regisztrálni szeretett volna, az már sok esetben megtette. Jelenleg 287 ezren vannak, nem gondolom, hogy 320 ezer főnél több lesz.

Megismerhető lesz a külképviseleti névjegyzék és a levélben szavazók névjegyzéke?

Nem lesz megismerhető, mivel nem változott az erre vonatkozó jogszabály. A Nemzeti Választási Bizottság tagjai – beleértve a pártok delegáltjait is – azonban jogosultak arra, hogy betekintsenek a levélben szavazók névjegyzékébe.

Lesznek-e újabb szavazóhelyek a magyarországi lakcímmel rendelkező, de külföldön dolgozók számára?

A Külgazdasági és Külügyminisztérium már jelezte, hogy  a 2014-eshez képest több külképviselet működik, így több helyen várjuk a választópolgárokat. Várhatóan 140 külképviseleten lehet majd voksolni, így semmilyen probléma nem lesz a szavazás lebonyolításával. Németországban és Angliában is újabb külképviseletek nyílhatnak, és Máltán is lehet majd szavazni.

"Több külképviseleten lehet majd szavazni"Fotó: Polyak Attila - Origo

Mit tesznek azért, hogy belföldi átjelentkezésekkel se legyen semmi probléma?

Csak úgy tudjuk megakadályozni a sorokat, hogy nagyobb helyiségekbe viszik a szavazatszámláló bizottságokat. A javaslatunk, hogy a névjegyzékeket minél több részre bontsák szét. Így nem egy, hanem jóval több sor lehet, de ezek gyorsabban haladnak. Arra is felhívtuk a figyelmét a helyieknek, hogy minél kevesebb állandó lakos legyen azokban a szavazókörökben, ahol átjelentkezésekkel szavaznak.

Hogyan lehet csökkenteni az ajánlóívekkel való visszaélést?

A pártfinanszírozás szigorításával lehetne a visszaéléseket csökkenteni. Ez nem történt meg ebben a ciklusban. Egyszerűen nem értem, hogy az összes párt miért nem tud ebben megegyezni, mivel ez jó lenne a pártoknak is. A másik eszköz, hogy egy adott választópolgár kezdeményezheti az ajánlóíven lévő adatai megismerését. Így megtudhatja, hogy visszaéltek-e a nevével. Ha kiderül a törvénysértés, akkor eljárás indul.

Milyen rendszerben közli a választási iroda az eredményeket 2018-ban?

A részvételi adatok tekintetében lesz egy apró változás. A korábban megszokottak mellett 18:30-kor is közlünk majd részvételi adatokat. Az utóbbihoz csak rendeletmódosításra lesz szükség. Ha minden rendben megy, akkor  a megszokott ütemben lesznek megismerhetőek az eredmények. Összességében jó hír mindenkinek, hogy az eredmények hivatalos összesítése továbbra is papíron történik, így kizárt, hogy hackertámadás útján bármi visszaélés történjen.