Megszólalt a Dunában elmerült kislány családja

Nagytétény 2017 június 27-én. A település dunaparti részén tűnt el egy 13 éves kislány, akit a rendőrök azóta sem találnak
Nagytétény 2017 június 27-én. A település dunaparti részén tűnt el egy 13 éves kislány, akit a rendőrök azóta sem találnak
Vágólapra másolva!
Két kisgyerek, egy testvérpár esett tegnap a Dunába a XXII. kerületben. Egyiküket, egy 11 éves kisfiút egy uszály legénysége ki tudta menteni. Őt a mentősök többször újraélesztették, aztán kórházba vitték. A 14 éves lányt azonban még keresik. A családtól megtudtuk, hogy nincs fejlemény az ügyben.
Vágólapra másolva!

Többen is voltak a házban, amikor ott jártunk. Az ajtót néhány kamasz fiú nyitotta ki. Bentről egy családtag, egy idősebb nő azt mondta,

Többet nem akart mondani.

nem találják a kislányt Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nagyon meleg volt tegnap is, ezért mehetett be a vízbe

„Tisztelni kell a Dunát, nem játék" - ezt már egy férfi mondta, aki pont ott fürdőzött, ahol a gyerekek elmerültek. Azt is mondta,

Márpedig a két gyerek egyáltalán nem tudott úszni. A nagy melegben délután a Duna-parton játszottak, amikor a kislány bement a vízbe, hogy lehűtse magát. Gyorsan elmerült.

A fiú próbált utánamenni és megmenteni, de őt is elsodorta a Duna.

A fiút egy uszály felé sodorta a víz, a legénységnek sikerült kimentenie, de a kislányt eddig nem találták meg.

A fürdőző férfi azt mondta, rendszeresen látta a gyerekeket a környéken játszani.

Miközben ezt mesélte, egy rendőrhajó ment el mellettünk.

Lassan haladt végig a parttól nem messze, valószínűleg a kislányt keresték.

A búvárok már befejezték a keresést, a szemtanúk által megjelölt helyeket és annak több száz méteres környékét átfésülték, eredménytelenül. Mások a felszínt vizsgálják át, még most is.

Egy hónapra jöttek a gyerekek

Egy közelben lakó férfi azt mondta, későn este szirénázó mentőautót hallott. Úgy tudja, senki sem sérült meg, „valószínűleg csak nyugtatót kellett adni valamelyik hozzátartozónak, a sokk után biztosan rosszul lett" - mondta.

Egy, a család közvetlen szomszédságában élő nő szerint az év jelentős részében csak az apa van Magyarországon, a felesége és a két gyerek csak nyáron szokott érkezni, egy hónapra. „Egész évben nagy csend van, de amikor itt vannak a gyerekek, akkor nagy a hangzavar." Szerinte

Közben

a rendőrség eljárást indított,

gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoznak.