Orbán Viktor: Nem fogjuk hagyni, hogy Soros nevessen a végén

Orbán Viktor
Budapest, 2017. június 27. Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Fidesz-frakciónak a nemzeti konzultációt kísérő, Álljunk ki Magyarországért! országjáró rendezvénysorozatának záróeseményén a Bálna Budapest Rendezvényközpontban 2017. június 27-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Mi, akik a nemzetek Európáját akarjuk, nem euroszkeptikusok, hanem eurorealisták vagyunk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-frakciónak a nemzeti konzultációt kísérő "Álljunk ki Magyarországért!" országjáró rendezvénysorozata keddi záróeseményén. Azt mondta, hogy a multikulti dugába dőlt. Ennek árát most az összes tagállammal, köztük velünk akarják megfizettetni. Azt is mondta: a nyugati országokba oktalanul beengedett migránsokat most azok között akarják szétosztani, akik megvédték magukat, például Magyarország. A miniszterelnök azt javasolja, hogy akinek nem kellenek, szállítsa ki őket Európából. Ugyanitt Varga Mihály arról beszélt, hogy jelentős gazdasági sikereket ért el Magyarország az elmúlt években, olyan eredményeket, amelyeket az emberek is sikernek tartanak. Kósa Lajos pedig azt mondta, Magyarország azért tudja megvédeni a határait, ellenállni az "inváziónak", mert pénzügyi értelemben megtámadhatatlan.
Vágólapra másolva!

A tömeges integráció illúziója megbukott - jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor azt mondta: fájdalom, bármilyen jól is mutat papíron és a tankönyvekben a tömeges integráció, az igazság az, hogy nem működik, helyette párhuzamos társadalmak jönnek létre, növekvő bűnözéssel, romló közbiztonsággal, terrorveszéllyel és terrortámadásokkal. A kormányfő azt is mondta:

Európa jövőjéről csak Európa dönthet.

"Ezen az Európán pedig mi nem Brüsszelt és az európai vezetőket értjük, hanem az európai polgárok közösségét. Európa azonban leszokott arról, hogy megkérdezze az emberek véleményét" - mondta Orbán Viktor.

Orbán: Ebben konszenzus van

Szinte teljes konszenzus van Magyarországon abban, hogy a migrációs politikát és a gazdaság függetlenséget meg kell védeni a brüsszeli beavatkozástól - jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint mind a hat kérdésben elsöprő támogatást kapott az az álláspont, miszerint Brüsszelt meg kell állítani, mind a migránsválság, mind a lopakodó központosítás és jogelvonás ügyében.

Az emberek egyöntetűen kiálltak amellett, hogy a magyar gazdaságot érintő döntések itt szülessenek. "Továbbra is mi döntsünk az adókról, energiaárakról, ne engedjük át ezeket a döntéseket" - mondta.
A kormányfő kijelentette:

a magyarok nem akarnak illegális migránsokat befogadni,

egy darabot se, átmenetileg se, sehogyan se. "A magyarok teljes összhangban azt akarják, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy megvédjük az országot az illegális bevándorlóktól" - tette hozzá.

Azt is mondta: a válaszadók gyakorlatilag teljes egyetértésben kimondták, a magyarok nem akarják Brüsszelnek átadni az irányítást. Nem akarnak több hatalmat, több hatáskört átadni, mint ami az eredeti megállapodásokban, a csatlakozási szerződésben le van fektetve - mondta.

Orbán Viktor: Soros Európa békéjét veszélyezteti Forrás: MTI/Máthé Zoltán

"Soros veszélyezteti Európa békéjét"

"Soros György egy kiterjedt maffiahálózatot működtető spekuláns, aki Európa békéjét, jövőjét veszélyezteti" - jelentette ki a kormányfő. Szerinte Soros Györgynek a migráció jó üzlet, és még jobb lehetne, ha mi nem akadékoskodnánk. "Magyarországra és személy szerint rám azért annyira dühös, mert mi a nagy tervének és nagy üzletének útjában állunk" - jelentette ki Orbán Viktor. Azt is mondta: "számunkra az érvek súlya és nem az érvek gazdájának származása számít. Mindenki ismeri a kormány álláspontját, az antiszemitizmussal szemben zéró tolerancia és a zsidók közössége a kormány védelme alatt áll, s amíg mi felelünk az ország közállapotaiért, erre a védelemre mindig szémítnak" A miniszterelnök azt is mondta, hogy "akik antiszemitizmussal védekeznek, a migránsokkal együtt tízezres kontingensekben szállítják be az antiszemitizmus Európába."

A miniszterelnök elmondta: Soros György meghirdette betelepítési programját, finanszírozza a migránsokat beszállító szervezeteket, valamint "támogatja az NGO-k és az embercsempészek maffiahálozatát".

Szerinte ez már nem ideológia, ez már politika, ez már nemzetbiztonsági kérdés.

Ha a magyarok, a magyar családok, Magyarország biztonságáról, mai és holnapi biztonságáról van szó, akkor nincsen pardon - jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette: nem fogjuk hagyni, hogy Soros nevessen a végén. Azt is mondta: "Soros mindent el fog követni, hogy Magyarországon olyan kormány legyen, amelyik úgy táncol, ahogy ő fütyül. Amelyik lebontja a kerítést és megnyitja a határokat az illegális bevándorlók előtt. A helyzet komolyságát jól mutatja, hogy a Jobbikot is befonta a hálójába." Így folytatta: mi a magyar emberek oldalán állunk, a magyarok pedig támogatják a kormányt Brüsszellel és Sorossal szemben.

"Eurorealisták vagyunk"

"Mi, akik a nemzetek Európáját akarjuk, nem euroszkeptikusok, hanem eurorealisták vagyunk" - jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor elmondta: az eurorealisták nem homokra, hanem sziklaszilárd alapokra akarják építeni az Európai Uniót. Csak egy ilyen politikai talapzat van, és ez az európai nemzetek valósága. Ma az unió ezen alapokon áll - tette hozzá. A miniszterelnök leszögezte: egyetlen nemzetnek sem adhatják parancsba, hogy kikkel éljen együtt a saját országában, ez csak a nemzetek szuverén döntése lehet.

"Ha a magyarok, a magyar családok, Magyarország biztonságáról, mai és holnapi biztonságáról van szó, akkor nincsen pardon" Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A multikulti dugába dőlt,

ennek árát most az összes európai uniós tagállammal, köztük Magyarországgal akarják megfizettetni - mondta a kormányfő. "A nyugati országokba oktalanul beengedett migránsokat most szét akarják osztani" azok között, akik megvédték magukat, és nem engedték be őket a saját országukba, mint például Magyarország - tette hozzá Orbán Viktor. Közölte:

Magyarország azt javasolja, hogy a migránsokat ne osszák szét Európán belül, hanem vigyék ki őket Európából.

Két súlyos történelmi kérdés feszegeti ma Európa egységét - jelentette ki a miniszterelnök. Az első az illegális bevándorlás problémája, amelyet "megalapozottan szoktunk újkori népvándorlásnak nevezni". A másik kérdés, hogy milyen jövő felé tartunk: Brüsszel Európája vagy a nemzetek Európája felé - mondta Orbán Viktor. Hozzátette: a tét komoly, ezért mindkét kérdésben óriási erők feszülnek egymásnak.

Varga: A siker mást jelent, mint korábban

Jelentős gazdasági sikereket ért el Magyarország az elmúlt években, olyan eredményeket, amelyeket az emberek is sikernek tartanak - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály kiemelte: a siker ma más jelent, mint korábban, ma azt, amit a magyarok többsége is sikernek gondol, vagyis azt, hogy növekednek a bérek, több a munkahely, és az emberek olyan munkahelyet találhatnak, amely révén magukat és a családjukat el tudják tartani.

A miniszter szerint

a szocialista kormányok alatt a hitelfelvételt tartották sikernek,

és azt, hogy az állami vagyon stratégiailag meghatározó elemeit értékesítették. "Mi viszont azt tartjuk sikernek, hogy az országban több a munkahely, többen dolgoznak, növekednek a bérek, és elkerültük a gazdasági csődhelyzetet" - sorolta. Varga Mihály hozzátette: arra törekednek, hogy a hitelállomány leépüljön, és "az állam addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér".

Varga Mihály: A szocialisták idején a hitelfelvétel volt a siker Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Kósa: Pénzügyi támadhatatlanság

A Fidesz-KDNP először gazdaságilag, majd a bevándorlástól védte meg az országot - jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. Kósa Lajos a 2010-es pénzügyi helyzetet és az azt követő kormányzati intézkedéseket ismertetve úgy értékelt: Magyarország azért tudja megvédeni a határait, ellenállni az "inváziónak", mert pénzügyi értelemben megtámadhatatlan. Azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök az esküjét, miszerint megvédi az országot, a lehető legszorosabb értelemben teljesítette.

Amíg a Fidesz és a KDNP kormányoz, addig "az országot biztosan meg fogjuk védeni"

- mondta a politikus.

Magyarország megvédéséhez meg kell állítani a migrációt, támogatni kell a magyar családokat és meg kell erősíteni a keresztény identitást - jelentette ki a KDNP elnöke. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közölte: a nemzeti konzultáción a magyar nemzet "tanúságot tett" a józan ész, az életösztön és az önvédelem mellett.

Azt is mondta: Barankovics István óta, hetvenhárom éve nem volt olyan befolyásos a KDNP, soha nem volt akkora súlya, soha nem volt olyan "értékhatalmi ereje", mint ma Európa "legkereszténydemokratább" kormányában.