Bezárják a drograzzia után az Auróra kertet

2017.06.28. 17:16

A józsefvárosi jegyző elrendelte a hírhedt Auróra szórakozóhely ideiglenes bezárását. Két külön klubról van szó, az Auróra Kioszk egy rendőrségi razzia miatt, az Auróra Kert kereskedelmi engedély hiányában kénytelen lehúzni a rolót.

A hatóság a mai napon elrendelte az Auróra Kioszk és Auróra Kert azonnali bezárását - írja közleményében a VIII. kerületi önkormányzat. A fővárosi Józsefváros jegyzője ideiglenesen záratta be az Auróra utca 9. és 11. szám alatti szórakozóhelyet a rendőrség kezdeményezésére.

A közlemény felidézi, hogy az Auróra Kioszk nevű helyen a rendőrség június 10-én razziát tartott, ennek során tizenöt vendéget állítottak elő.

Az eset kapcsán kábítószer-birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult, ezzel egyidejűleg pedig a hely bezárását is kezdeményezte a nyomozó hatóság. A jegyző ezt figyelembe véve, illetve engedve a lakossági nyomásnak, közbiztonsági érdekből a büntetőeljárás befejezéséig, de legfeljebb 1 év időtartamig a helyet bezáratta.

Az Auróra Kertnek ennél prózaibb okok miatt kell lehúznia a rolót: a szórakozóhellyel szemben a kereskedelmi tevékenység megkezdésére és folytatására vonatkozó engedély hiányában döntöttek így.

A határozatokat a mai napon kézbesítetteék, azok azonnal végrehajthatóak.

Juhász Péter mentegette őket

Korábban egy Facebook-posztban Juhász Péter felháborodott, hogy az Auróra nevű szórakozóhelyen drograzziát tartottak. Mint hozzátette, éppen egy olyan nap estéjén történt mindez, amikor „a kender ipari hasznosításáról szerveztek ott beszélgetést" - írta a PestiSrácok. Az Együtt politikusa felidézte a rendőrség közleményét is, miszerint a több mint száz jelen lévő ember átvizsgálása után "csupán" 15 személy ellen kezdeményeztek eljárást, azaz, vonja le a következtetést Juhász, alig 15 százalék lehetett a feltételezett drogfogyasztó.

Véleménye szerint, ha bármilyen budapesti szórakozóhelyet megszáll a rendőrség, ennél jelentősebb fogásra számíthatnának, hiszen Magyarországon százezrek használnak valamilyen illegális tudatmódosító szert hétvégente. Vagyis,

Juhász Péter szerint jó arány, ha egy szórakozóhelyen 100-ból 15 fiatal drogfogyasztó,

és szerinte ezzel nem is kellene foglalkoznia a rendőrségnek.

Juhász Péter megjegyzi, véleménye szerint a rendőrök sem kivételek, ha „a Teve utcai kapitányságon végeznénk el ilyen tesztet, ott is ez lenne az eredmény". Hozzáteszi, az Együtt szolidáris az „Aurórában vegzált vendégekkel", és elítéli a rendőrségi akciót. Természetesen mindenféle bizonyíték nélkül vádaskodott Juhász.

Ezzel lett ismert Juhász

Juhász Péter a magyar nyilvánosságba azzal került be, hogy 2002-ben megalapította a Kendermag Egyesületet, amely a „könnyű drogok" legalizálásáért és mindenféle drog dekriminalizálásáért küzdött. 2009-ig az egyesület szóvivője, majd elnöke, később alelnöke lett. Juhász egyesületéről egy 2006-os bírósági ítélet kimondta:
a Kendermag Egyesület alelnöke fokozottan veszélyes a társadalomra,
mert a büntetőeljárást, a jog eszközét és a bíróságot kívánta felhasználni arra, hogy a kábítószer-fogyasztás legalizálását hirdesse. Akkor pénzbüntetésre is ítélték.

Juhász Péter az utóbbi hónapokban azzal vált ismertté, hogy rendszeresen fütyülést szervezett a nemzeti ünnepeken, illetőleg kiderült róla, hogy az elítélt erőszakos bűnözőnek, Portik Tamásnak dolgozik.