Lányokat futtató bűnszervezetet számolt fel a rendőrség

LÁNYOKAT FUTTATÓ BŰNSZERVEZETET SZÁMOLT FEL A RENDŐRSÉG  2017. 06. 28., sze - 04:40  ORFK Kommunikációs Szolgálat
A bűnszervezet több mint tíz fiatal nőt utaztatott Berlinbe, hogy ott prostitúciós tevékenységet végezzenek.
Vágólapra másolva!
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kerítés és kitartottság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást – fogva tartásuk mellett – három férfi és egy nő ellen. A bűnözők több mint tíz fiatal nőt utaztatott Berlinbe, hogy ott prostitúciós tevékenységet végezzenek - olvasható a rendőrség honlapján.
Vágólapra másolva!

A nyomozás adatai szerint a Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében működő szervezet tagjai 2016 márciusától szervezték és irányították több fiatal nő Magyarországról, Berlinbe.

A lányok prostitúciós munkáját napi szinten ellenőrizték és irányították. A bűnszervezet tagjai a lányok által megkeresett pénzt elvették.

A teljes bűnszervezetet felszámolták

Az egyik férfit összehangolt akció keretében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai 2017. június 25-én Szolnokon fogták el, amikor Németországból Magyarországra hazautaztatta pihenni a prostituáltként dolgozó lányok egy részét. Az akció során a nyomozók és több megye bevetési osztályai egyszerre több helyszínen csaptak le és fogták el a bűnszervezet többi tagját. Elfogásukkal a rendőrség a teljes bűnszervezetet felszámolta.

A gyanúsítottak kihallgatása megtörtént, a nyomozók őrizetbe vették őket és kezdeményezték az előzetes letartóztatásuk indítványozását.

Forrás: police.hu

Az eljárás során több millió forint készpénzt, több nagy értékű gépjárművet, értékes festményeket, porcelánokat, antik bútorokat és kábítószergyanús anyagot foglaltak le a nyomozók.