Több tízmilliós túlszámlázások Gyárfás Tamás idején

2017.06.30. 09:21

Több tízmillió forintos túlárazással épített faházat és kertet annak idejen a Gyárfás Tamás vezette úszószövetség a saját telkén - derült ki abból a független könyvvizsgálói jelentésből, amit Bienerth Gusztáv, a MÚSZ új elnöke rendelt meg. Mint arról korábban beszámoltunk, az Origo értesülései szerint a Gyárfás idején történtek miatt feljelentést tesz az úszószövetség.

8 millió forintért vett faházat az úszószóvetség még Gyárfás Tamás elnöksége idején - derült ki abból a könyvvizsgálói jelentésből, ami az előző elnökség pénzügyi gazdálkodását vizsgálja. Csakhogy egy ehhez hasonló faház ára maximum 2-3 millió forint között van az Origo által felkutatott forgalmazók listaárai alapján. Ugyanakkor néhány cég kevesebb pénzért még ennél is kényelmesebb, lakható házat kínál. Az úszószövetség esetében tehát három, négyszeres túlárazásról van szó. Ráadásul a faházat raktárnak használják.

Ezért a faházért fizetett nyolcmillió forintot a Gyárfás vezette úszószövetségForrás: Origo

A jelentésből az is kiderült, hogy a ház melletti kert füvesítéséért, ami tulajdonképpen a szövetség kertje, 57 millió forintot fizettek, miközben a könyvvizsgáló jelentések szerint annak értéke maximum 13,6 millió forint plusz áfa.

Gyárfás úszószövetsége 57 millió forintot fizethetett ezért a kertért, pedig a valóságban csak 13,6 millió forint plusz áfát értForrás: Origo

Az egyelőre rejtély, hogy a több tízmillió forintos különbözetnek mi lett a sorsa. Csak találgatni lehet, hogy a közpénzből is fenntartott szövetség pénze kihez került.

Mint arról korábban beszámoltunk, nagyobb bajba is kerülhet Gyárfás Tamás, a sokáig örökös úszóelnöknek tűnő sportvezető és egykori tévés, mint pusztán úszószövetségi pozíciójának az elvesztése. Mint ahogy arról is írt az Origo sokszor, Gyárfás konfliktusba került a világ egyik legsikeresebb sportolójával, Hosszú Katinkával. Az is kiderült egy június 14-i elnökségi ülésen, hogy súlyos visszaélések történtek a Gyárfás-korszakban. Olyan ügyek, amelyeknek minden bizonnyal büntetőjogi következményei lesznek. Ezen az ülésen ugyanis az új elnök tájékoztatta a részvevőket a Deloitte-jelentésről. Amelyek olyan elképesztő részletekkel szolgáltak, amiket az elnökség tagjai megdöbbenve fogadtak.

A Gyárfás Tamás elnöksége idején történteknek büntetőjogi következményei is lehetnekFotó: Polyák Attila - Origo

Úgy tudjuk, hogy az úszószövetség feljelentést fog tenni - hűtlen kezelés és pénzügyi rendellenességek gyanúja miatt -, a vizsgálatot pedig az ügyészség fogja lefolytatni.

Szombaton Gyárfás Tamás közleményt küldött az Origónak:

Gyárfás levele
Az origo.hu-n megjelent újabb, nyilvánvalóan a Magyar Úszó Szövetség jelenlegi, Bienerth Gusztáv irányította vezetésétől induló, Gyárfás Tamás ellen irányuló támadás kapcsán az alábbi pontokat látjuk szükségesnek közölni:

1. Az origo.hu egy héttel korábban legalább megadta a megszólalás esélyét Gyárfás Tamásnak, most ez sem történt meg. A FINA alelnöke a világbajnokság szervezési hajrájában az előkészületekkel foglalkozott, ezért csupán késő este olvasta az orgio.hu újabb rágalmakat tartalmazó írását.

2. Az origo.hu cikkében megjelent, vitatott munkálatokat elvégző céget minden szempontból jogszerű közbeszerzési eljárásban, négy pályázó közül választotta ki az arra illetékes bizottság. A legjobb ajánlatot tévő kapott megbízást teljes tereprendezésre és kertkiépítésre, beleértve parkolóhelyek és utak kialakítását, locsolórendszer kiépítését, kiállások kialakítását és növényzet telepítését.

3. Az a beállítás, hogy "57 millió forintba került a füvesítés", a legteljesebb mértékben hamis – szinte részletkérdés, hogy a MÚSZ-tól érkezett kiszivárogtatás bruttó összegről szól, azaz az 57 millió tartalmazza az ÁFA-t.

4. Ezzel szemben az origo.hu nettó összeget említ a kertbe állítólagosan 8 millió forintért beszerzett egy faházzal kapcsolatban. Ezzel szemben az igazság az, hogy a MÚSZ két faházat vásárolt, amelyet összeépítettek és közös tetővel láttak el, valamint biztosították a megfelelő infrastruktúrát és feltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy akár állandó tartózkodási helyként szolgáljon, ha az objektumot őrizni kellene, de akár irodaként is használható (a kertépítésnél az itteni kiállások kiépítése is a kivitelező feladatai közé tartozott).

5. Ezzel szemben a Gyárfás Tamás vezette MÚSZ elérte, hogy 2015-től az addig méltatlan körülmények között, a Császár-Komjádi uszodában dolgozó szövetségi adminisztráció átköltözhetett a Margitszigetre, egy bárki által megirigyelhető székházba, amelyet egyedi kormánydöntés alapján a szövetség hét éven keresztül ingyenesen használhat. A 200 millió forint értékű felújítási munkákat a MÚSZ partnere szponzorációs-kompenzációs szerződés keretében végezte, azaz a MÚSZ-nak sem a székház használata, sem annak teljes felújítása nem került és kerül pénzébe. Ez a piaci árakat figyelembe véve 2021-ig további több százmilliós megtakarítást jelent a szövetségnek – ezt azonban természetesen elmulasztja említeni a Bienerth-féle, állítólagosan 30 millió forintért végzett könyvvizsgálat.

6. Bienerth Gusztáv elnöki pályázatának meghirdetésekor kijelentette, nincs helye Gyárfás Tamásnak a magyar úszósportban, három nappal megválasztása után pedig már csontvázakról beszélt, többek között egy Egyesült Arab Emirátusok-beli edzőtábor elmaradását az előző vezetés hanyagságaként tüntette fel, holott a fogadó félnél bekövetkezett drasztikus változások (a teljes vezérkar eltávolítása, a szövetség kormányzat általi felfüggesztése) volt a valós ok. A jelenlegi könyvvizsgálat kapcsán írásban vállalta, bármilyen konklúziót először Gyárfás Tamással oszt meg, ehelyett a fals következtetések kiszivárogtatását választotta. A szövetség jogi igazgatója ügyvédi felszólításra írt válaszlevelében jelezte, a MÚSZ elnöksége előtt Gyárfás Tamás neve semmilyen formában nem került említésre a legutóbbi ülésen, de az ezzel ellentétes információkat közlő origo.hu-nál helyesbítést mégsem kért, sőt, újabb kiszivárogtatással élt.
Mindezek alapján egyértelmű: Bienerth az első perctől arra törekszik, hogy a háttérben munkálkodva Gyárfás Tamás nemzetközi és hazai megbecsültségét ellehetetlenítse.
Már-már szánalmas, hogy szinte közvetlenül a világbajnokság elé időzítette az újabb alantas rágalmak kiszivárogtatását, deklarálva, hogy Bienerthnek a saját szava sem szent, hiszen májusi videóüzenetében ő maga intett nyugalomra, és kérte, hogy mindenki rendeljen alá mindent a nyugodt világbajnoki felkészülésnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK