Vágólapra másolva!
Ha érdekességet lát, fényképezze le, és küldje el az Origo Facebook-oldalára, vagy ha egy hírt érdekesnek tart, küldje el a [email protected] címre.
Vágólapra másolva!

Fesztiválinfó

Sok a kedves emlék, sok az élmény. Nem véletlen, idén 25 éves a soproni VOLT Fesztivál. Fesztiválozókat faggattunk legemlékezetesebb élményeikről.

Időjárás

Szerdán a sok napsütést követően délután, estétől elszórtan alakul ki frissítő zápor, zivatar - írja a Köpönyeg.hu. Rekkenő hőség lesz, a csúcshőmérséklet

32 és 37 fok között alakul.

Melegfronti hatás érvényesül. A déli szél megerősödik.

Csütörtökön főleg a hajnali, reggeli órákban lesznek még záporok, zivatarok; később csökken a felhőzet, és sok napsütés ígérkezik. A DNy-i szél több helyen viharossá fokozódik. 30 fok körüli kánikula valószínű.

Pénteken eleinte napos idő várható, majd nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és estétől már eső, zápor is előfordul. Továbbra is erős lesz a DNy-i szél. Egyelőre marad a 30 fokos maximum.

Szombaton késő délutánig erősen felhős lesz az ég, és többfelé alakul ki eső, zápor. Késő délutántól aztán megkezdődik a felhőzet felszakadozása. Estétől megerősödik az ÉNy-i szél. 21 és 27 fok közé esik vissza a hőmérséklet.

Vasárnap gomolyfelhős, részben napos időre van kilátás erős ÉNy-i széllel. Mérsékelt lesz a felmelegedés: 24-25 fok körüli értékeket mérhetünk.

Ha lemaradt volna a tegnapról

Boldog névnapot!

Június 28. az év 179. napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 186 nap van hátra.

Ma az Iréneket és Leventéket köszöntjük.

Az Irén görög eredetű női név, jelentése: béke.

Levente régi magyar személynév. Általában a lesz ige származékának tartják, eszerint jelentése: levőcske, kis lény. Más, újabb vélemény szerint eredeti formája Lovanta lehetett, ami egy vadászat jelentésű szláv szó névképzővel megtoldott alakja, s így jelentése vadász lenne. Annyi bizonyos, hogy a levente közszónak nincs köze a névhez, mert az jóval későbbi keletkezésű.

Heti mozipremierek

  • Gru 3
  • Oltári baki
  • Mérgezett egér
  • Nyomd, bébi, nyomd
  • A szerencse háza
  • Elválaszthatatlanok
  • Kisvárosi gyilkosok