Hamarosan ismét forgalomba állnak a metrószerelvények

Vágólapra másolva!
Hamarosan újra forgalomba állnak a 3-as metró felújított szerelvényei, a hibát megtalálták, a problémát megoldják - erősítette meg Tarlós István főpolgármester a BKV korábbi közlését az M1-en.
Vágólapra másolva!

Tarlós elmondta, hogy a hétvégén húsz orosz mérnök volt Budapesten, és megtalálták a hibát: egy metrókocsiban 15 kilométer optikai kábel van beszerelve,

két szálat valahogy rosszul dugtak össze, és ez okozta a metrókocsik álló helyzetben történő ajtónyitási problémáit.

Ez egy olyan jellegű hiba a szakma szerint, amely „nagyon nehezen ugrik ki” - jegyezte meg Tarlós István.

Tarlós elnézést kért a problémák miatt

A főpolgármester elnézést kért a budapestiektől azért, hogy a 3-as metró felújításával kapcsolatban ennyi probléma adódott és adódik. Ugyanakkor hozzátette: azt is figyelembe kell venni, hogy

azt a „romhalmazt”, amely itt maradt, megpróbálják rendbe rakni és kijavítani.

Ezt már réges-régen meg kellett volna csinálni - hangsúlyozta.

Tarlós István szerint a jelenlegi hangulatban megengedhető, hogy az emberek „kibosszankodják” magukat, hiszen nemcsak kellemetlenségekkel találkoztak, hanem lépten-nyomon heccelik is őket.

A főpolgármester megjegyezte azt is, hogy eredetileg a főváros új szerelvényeket szeretett volna, de felújításra kaptak engedélyt és forrást.

A szocialisták 80 milliárd adóságot és egy 35 éves metróvonalat hagytak maguk után

A szocialisták ez ügyben tett nyilatkozatával kapcsolatban azt mondta: ha már itt hagytak 80 milliárd forintos adósságot meg egy 35 éves metrót, továbbá a jelenlegi kormány és a városvezetés minden egymás közötti vita ellenére rendbe teszi azt, amit korábban senki, akkor

Ha már nem segítenek, legalább viselkedjenek egy kicsit szerényebben és ne kárörvendő módon reagálják le, hogy itt mi valóban kellemetlen nehézségekkel küszködünk és kétségtelen átmeneti kudarcok árán jutunk el a végeredményig” - fogalmazott Tarlós István.

A Batthyány téren 2 éve elrendelték a lassítást

A Batthyány tér és a Margit híd közötti HÉV-alagútról szóló cikk kapcsán azt közölte: ott már jó két éve elrendelték a lassítást, és ennek - a MÁV nyilatkozata szerint - semmi köze nincs a fonódó villamoshálózathoz.

Hajszálrepedések voltak, ezek nem terjedtek tovább és nem lettek nagyobbak

a fonódó villamoshálózat üzembe helyezése után - mondta Tarlós István.

A főpolgármester közölte azt is, hogy a csillaghegyi öblözet védművének építése valószínűleg a jövő évben, kora tavasszal kezdődhet el. Megjegyezte azt is,

nem fogják a Római-partot tönkretenni,

ha a védmű megépül, akkor mindenki megnyugszik majd.