Figyelő: Simicskánál az újságírók sem tudják, kinek az utasításait követik

Simicska Lajos
Vágólapra másolva!
Erővel kell élni, de ha nincs, akkor is erőt kell mutatni – ez lehet Simicska Lajos egyik legfőbb életfilozófiája a Figyelő szerint. A hetilap hosszú összeállítást közöl legfrissebb számában a Simicska-médiarendszer működési mechanizmusáról és arról, hogyan lett a háttérember Simicskából politikus.
Vágólapra másolva!

„Mi a közös Kossuth Lajosban, Kun Bélában és Simicska Lajosban? Az, hogy mindhárom megszökött a kasszával"- így jellemzik Simicskát az üzleti világban 2015 februárja óta a Figyelő szerint. A lap szerint ezt a vagyont Simicska most médiarendszerének fenntartására, új médiumok megszerzésére és a Jobbik támogatására fordítja.

A cikk több névtelen forrásra hivatkozva azt írja, Simicska egy olyan aprólékosan kidolgozott médiarendszert működtet, amelyben sokszor még a magukat függetlennek tartó újságírók sem sejtik, hogy egy nagy hálózat apró mozgatórugói. Ahogy egyik forrásukat idézik: „olyan hierarchiát építettek föl, amelyben

És az újságíró vagy a riporter gyakorlatilag már észre sem veszi", hogy melyik utasítás jött Simicskától.

Simicska Lajos Forrás: Origo

Az üzletember médiahátterét feltáró cikk példákkal illusztrálja, hogy hogyan is működött és működhet jelenleg is a szinergia az egyes orgánumok közt: a Magyar Nemzetet már megjelenés előtt megkapták a többi Simicskához köthető médiumban, hogy aztán arra hivatkozva napokig napirenden tartsák a tulajdonos számára akár politikailag, akár üzleti szempontból fontos híreket. Ehhez rendszeres időközönként

a Simicskához köthető médiumok vezetői magával a tulajdonossal egyeztetnek,

ezt bizonyítja az az interjú is, amelyet a Lánchíd Rádió vezetője, Schlecht Csaba adott korábban a Médiapiac.com-nak.

A Figyelő által idézett szinergia már az Indexen is jelen van: a portál rendszeresen hivatkozik a Magyar Nemzetre, a Hír TV-re és a Heti Válaszra, csütörtökön például ajánlottak egy írást a Magyar Nemzetből és egy cikket a Heti Válaszból is. Az Index-sztori hátteréről és a Jobbik-Simicska kapcsolatról a Figyelő további részleteket ígér következő számában.