Varga: Sokat köszönhet Magyarország az itt otthonra talált németeknek

Vágólapra másolva!
Sokat köszönhet Magyarország az itt otthonra talált németeknek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Budapest II. és III. kerületének fideszes országgyűlési képviselője a pesthidegkúti német nemzetiségi napon tartott ünnepségen.
Vágólapra másolva!

A pesthidegkút-ófalui Sarlós Boldogasszony-templom kertjében a helyi sváb közösség több mint háromszáz évvel ezelőtti letelepedésére emlékeztek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében azt írta, Varga Mihály az ünnepségen kiemelte, hogy

a németek a magukkal hozott ismereteikkel, tapasztalataikkal segítettek meghonosítani a teljesítmény- és piacorientált gazdálkodást,

és ezen felül kultúrájukkal és hagyományaik megőrzésével évszázadok óta gazdagítják a magyar nemzetet.

- fogalmazott Varga Mihály, aki a hagyományok megőrzéséért és a közösség összetartásáért végzett munkájukért külön köszönetét fejezte ki a II. kerületi Német Önkormányzatnak és a Pesthidegkúti Német Nemzetiségi Alapítványnak.