Megmutatjuk, hogyan nézne most ki a parlament

Budapest, 2017. június 12. A képviselők szavaznak az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. június 12-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Stabil többséget szerezne a Fidesz–KDNP az Országgyűlésben az Origo által készített mandátumbecslés alapján, amihez a júniusi közvélemény-kutatásokat használtuk föl. Az eredményeket persze nagyban befolyásolja majd, hogy az ellenzéki pártok milyen konstrukcióban indulnak majd, mivel egyelőre meglehetősen nagy a fejetlenség náluk. 2014 tavasza óta egyébként nem változott érdemben a pártok támogatottsága.
Vágólapra másolva!

A 2017. júniusi felmérések alapján stabil többséget szerezne a Fidesz–KDNP az Országgyűlésben – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből. E havi becslésünkhöz hat intézet (a Nézőpont Intézet, az ZRI Závecz, a Publicus Intézet, az Iránytű Intézet, a Medián és a Republikon Intézet) számait használtuk föl. A mandátumszámok meghatározásához a feltételezett listás eredményeket vettük figyelembe. A kormánypártokról egyébként legutóbb 2006 júniusában jelent meg olyan kutatás, amely szerint a második helyen álltak.

A hat intézetnél a biztos szavazók körében

a Fidesz–KDNP összevont támogatottsága 47,66 százalék volt.

A második helyen a Jobbik állt 19,66 százalékkal, a harmadik helyen az MSZP végzett 15,66 százalékkal. A Demokratikus Koalíció 5,33, az LMP 4,16, az Együtt 1,5, a Párbeszéd 0,33, míg a Magyar Liberális Párt (MLP) 0,5 százalékot ért volna el. A becslésünket úgy készítettük el, hogy a 2014-es országgyűlési választáson együtt induló alakulatok (MSZP, DK, Együtt, Párbeszéd, MLP) eredményeit összeadtuk (23,32 százalék). A baloldal támogatottsága májushoz képest csökkent, míg a Jobbiké stagnált.

Ennyi mandátumot szerezne a Fidesz

A mostani mandátumbecslésünkben, azokban a nagyvárosi körzetekben, ahol a Fidesz és a baloldal közötti különbség a kormánypártok javára öt százalékponton belül volt, ott a mandátumot a baloldalnak adtuk. Mindezek alapján

a Fidesz–KDNP 131, a közös baloldal 40, a Jobbik pedig 28 mandátumot szerezne az új parlamentben.

A baloldal 6 egyéni kerületet nyerne Budapesten, valamint egy szegedi választókerületet hódítana el a számításaink szerint. Májushoz képest egyébként nőtt a Fidesz-KDNP parlamenti súlya, mivel akkor csupán 122 mandátumot szereztek volna a kormánypártok.

Az egyéni kerületek várható nyertesei a 2017. júniusi közvélemény-kutatások összesítése alapján Forrás: Origo

A mandátumbecslés is azt mutatja, hogy a 2014-es országgyűlési választás óta nem változtak érdemben az erőviszonyok. A budapesti körzetekben direkt felfelé módosítottuk a baloldal várható eredményét (vagyis, akkor is baloldali győzelemmel számolunk, ha a Fidesz 5 százalékkal vezet, azért, hogy megnézzük, mi az az eredmény, amit számukra legeslegjobb esetben elérhetnek), mivel 2014-ben is a fővárosban érte el a legjobb eredményét a balliberális ellenzék. Egyébként 2017-ben az időközi választásokon

a baloldal csak egy budapesti körzetben tudott győzni,

míg a vidéki városokban vagy nem indult el, vagy pedig súlyos vereséget szenvedett.

Hogyan döntenek a kicsik?

Májusban egyébként még a Momentum Mozgalom ért el 2,5 százalékpontos támogatottságot a felmérések szerint, valamint a Kétfarkú Kutyapárt 1,33 százalékot. Az ő eredményeiket nem számítottuk bele a közös baloldali indulásba, mivel korábban többször is kijelentették, hogy nem kívánnak a 2014-ben is megbukott pártokkal közösen indulni.

A mostani állás alapján egyelőre úgy tűnik, hogy nem lesz közös baloldali listaállítás. Ennek ellenére a becslésünket úgy készítettük el, hogy 2014-hez hasonlóan összefognak a kormányváltást akaró erők. Ha nem lesz összefogás, és a baloldali erők minden körzetben külön jelöltet állítanak, akkor

a kétharmados kormánypárti győzelmet lehet valószínúsíteni.

Nagy kérdés, hogy a kisebb baloldali-liberális szereplők hogyan döntenek majd 2017–2018 fordulóján, mivel egy-egy választókerület végeredményét nagyban befolyásolhatja az ő szereplésük.