Szikinger István, a kémügye miatt KGBélának is hívott Kovács Béla jobbikos uniós képviselő ügyvédje korábban közölte az ügyészséggel, hogy Abháziában van Kovács, de azt már nem tudta megindokolni, hogy miért nem jelent meg a jobbikos EP-képviselő a június 23-i kihallgatásán. Kovács egyébként ma éppen Brüsszelben tűnt föl, és erről egy képet is közölt. Korábban a Magyar Idők - érthetően - arról írt, hogy a költségvetési csalással és kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla Abháziában van gyógykezelésen. Az Európai Parlament ma egyébként nem Brüsszelben, hanem Strasbourgban ülésezik. Vagyis, az EP-képviselők is ott vannak. Elvileg a jobbikos EP-képviselő Kovácsnak is ott kellene lennie. Kérdés, hogy akkor miért Brüsszelben van. Ha egyáltalán ott van.

Mint arról az Origo is beszámolt, a Magyar Idők közölte, hogy Abháziában gyógykezelik Kovács Bélát, a Jobbik EP-képviselőjét. Hiszen hivatalosan ott is kellett volna lennie, legalábbis ügyvédje szerint. Később Kovács Béla Brüsszelből psoztolt ki a Facebookra egy képet, hogy a belga fővárosban, és nem Abháziában van.

Össze-vissza beszél Kovács Béla ügyvédje

Az alapinformáció onnan származhatott az Index szerint, hogy Szikinger István írásban arról tájékoztatta a nyomozókat, hogy Kovács Béla június 23-án azért nem ment el a kihallgatásra, mert Abháziában gyógykezelik. Tehát az információ eredetileg Kovács Béla ügyvédjétől származik - legalábbis ezt állítja az ügyészség, erre pedig írásos bizonyítékuk is van. Ugyanakkor Simon Richárd, az ügyészség helyettes szóvivője arról is tájékoztatta az Indexet, hogy Szikinger semmilyen dokumentummal nem igazolta azt az állítását, amivel Kovács Béla távolmaradását indokolta.

Kovács Béla a Jobbik európai parlamenti képviselőjének az ügyvédje is össze-vissza beszél arról, hogy hol is van pontosan a politikusFotó: Pályi Zsófia - Origo

Mindezek alapján jól látszik, hogy ebben az ügyben is össze-vissza beszél a nyíltan antiszemita és homofób Jobbik. Azt továbbra sem lehet tudni pontosan, hogy Kovács miért nem ment el a június 23-i kihallgatására. Csak sejteni lehet,. Szikinger István, akit egyébként korábban már jogerősen elítéltek is össze-vissza beszél ebben az ügyben, mivel pontos magyarázatot ő sem adott arra, hogy miért nem jelent meg Kovács Béla a hatóságok előtt.

A Fidesz mindezzel kapcsolatban azt közölte, "ha Kovács Béla valóban Brüsszelben van, és nem szorul orvosi ellátásra, akkor megkérjük, hogy fáradjon be az Európai Parlament és a magyar hatóságok irodáiba, mert sem a brüsszeli vizsgálaton, sem az ügyészségi meghallgatáson eddig egyszer sem jelent meg, pedig többször beidézték."

Ráadásul ma az EP nem is Brüsszelben, hanem Strasbourgban ülésezik. Kovács Béla jobbikos uniós képviselőnek is ott kellene lennie. Ott viszont biztosan nincs, kérdés persze, hogy miért nincs. Állítása szerint Brüsszelben van - persze, erre (sincs) semmilyen bizonyítékuk, látni senki nem látta Brüsszelben, az pedig eléggé egyértelmű, hogy Kovács Béláék össze-vissza hazudnak, menekülnek mindenki elől. 

A Jobbik sem hajlandó megszólalni érdemben Kovács kémbotrányában, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy a Jobbik-támogató Simicska Lajos lapjában, az Indexben nyilatkozott Kovács Béla ügyvédje. Persze aztán kiderült, az ügyvéd is csak össze-vissza beszélt.