Nagy magabiztossággal őrzi előnyét a Fidesz

2017.07.24. 10:22

Ha most vasárnap lenne választás, a 2014-es voksolással közel azonos eredmény születne, ami egyértelmű pozitív visszajelzés a kormánypártoknak – mondta Fodor Csaba az Origónak a Fidesz-KDNP első félévét értékelve. A Nézőpont Intézet elemzője szerint fontos szempont, hogy az ellenzék jelenlegi állapotában nem lenne képes kormányozni az országot, mely a választók széles csoportja számára is nyilvánvaló. A kabinet mozgásterét az is nagyban növeli, hogy az idei évben a várakozásokat is felülmúlta a gazdaság teljesítménye.

2017 első félévében sem ingott meg a Fidesz-KDNP pozíciója Magyarországon. Bár a kormánypártok több ügyben is (Soros-egyetem, civiltörvény, bevándorlás) komoly konfliktusokat vállaltak, ez nem járt azzal, hogy a pártban jelentős válság alakult volna ki, vagy pedig a társadalmi támogatottság megrendült volna. A kormánypártok erejét jól mutatja, hogy csak egyetlen időközi választást veszítettek el, azt is Zuglóban, ahol már 2014-ben sem tudtak nyerni. 

Továbbra is őrzi stabil, vezető pozícióját a Fidesz a pártok versenyébenForrás: AFP/Attila Kisbenedek

A kormány mozgásterét nagyban növelte, hogy 2017 első negyedévében az elemzői várakozásokat is meghaladta a gazdasági növekedés,  valamint a fizetések emelkedése. A kabinet mindezt úgy érte el, hogy sem a költségvetési hiány, sem az államadósság nem növekszik, így a költségvetésben van annyi rugalmasság, hogy egy váratlan helyzetet is képes kezelni a kormány. A kedvező gazdasági helyzetet egyébként a brüsszeli székhelyű Eurobarometer is visszaigazolta, mivel mind a kormány iránti bizalom, mind a gazdasági helyzet megítélése sokat javult Magyarországon az elmúlt egy évben.

Hasonló a helyzet, mint 2014-ben

A közvélemény-kutató cégek által publikált számok alapján elmondható, hogy 2017 nyár elején a Fidesz-KDNP ugyanakkora támogatottságnak örvend, mint 2014 tavaszán – minderről már Fodor Csaba beszélt az Origónak. A Nézőpont Intézet elemzője szerint, ha most vasárnap lenne választás, a 2014-es voksolással közel azonos eredmény születne, ami egyértelmű pozitív visszajelzés a kormánypártoknak. Ezt az eredményt ráadásul úgy érné el a Fidesz-KDNP, hogy az ellenzéki erők és a külföldről támogatott nem-kormányzati szervezetek brutális kampányhadjáratot indítottak idén tavasszal.

Az ellenzéki tüntetéssorozat a nyár elejére kifulladtForrás: Csudai Sándor - Origo

Az más kérdés, hogy az általuk fontosnak tartott ügyek (a külföldi egyetemek működését érintő törvény, valamint a nem-kormányzati szervezetek külföldi támogatására vonatkozó jogszabály) láthatóan a magyar emberek kis részét érdekelték csupán, mára kifulladt az általuk generált tiltakozáshullám, az ellenzék ismét saját erőforrásait aprózta tovább – tette hozzá.

Ezek a legfőbb eredmények

Fodor Csaba szerint a nemzeti konzultáció mind a hat kérdésében szinte mindenki (nagyjából 1,7 millió ember) a kormány álláspontját erősítette meg. A bevándorlás, a kvótaellenesség és a biztonság terén elért eredmények kulcsfontosságúak az elmúlt időszakot nézve. Tágabb értelemben  a visegrádi egység fenntartása, valamint az ország szuverenitásának védelme szintén fontos eredménynek számít. Mindez különösen annak tükrében fontos, hogy ezekben az ügyekben a kormány nem számíthatott egyik ellenzéki erő támogatására sem. E mellett a munkahelyteremtés, a családtámogatás, valamint a közteherviselés átalakítása terén is komoly sikerekről lehet beszélni – mondta a Nézőpont intézet elemzője.

Az egyik fő kérdés, hogy az Orbán Viktor vezette pártszövetség 2018-ban szavazatra váltja-e a meglévő szimpátiátForrás: MTI/Máthé Zoltán

A kormánnyal szemben indított kampányhadjárat tükrében mindenki számára egyértelművé vált, mivel is áll szemben a kormánypárti szövetség a kampányidőszak előtt. Új jelenség, mely egyúttal tapasztalatot is szolgáltat a jövőre nézve, hogy a kormányellenes média kisajátította az ellenzék szerepét – mondta Fodor Csaba. Ezek a felületek nem tudósítóként, hanem aktív politikaformálóként léptek színre, az ellenzéki sajtót befolyásolni képes érdekcsoportok pedig a választási kampányban is aktívan támaszkodnak majd erre.

Az ellenzék sem hiszi, hogy nyerhet

A Nézőpont Intézet elemzője szerint a cél az, hogy a teljes felnőtt népesség nagyjából egyharmadának, bő két és fél millió embernek a meglévő szimpátiáját a jövő tavasszal szavazatokra tudja váltani a kormánypárti szövetség. Fontos szempont, hogy  az ellenzék jelenlegi állapotában nem lenne képes kormányozni az országot, mely a választók széles csoportja számára is egyértelmű. Ráadásul az ellenzéki szimpatizánsok sem hisznek saját pártjuk győzelmében: nagyjából felük nem az általuk favorizált pártot tartja esélyesnek a 2018-as választáson – zárta az elemző.