Soros György totális támadásra készül Magyarország ellen

Soros György, magyar származású amerikai üzletember, a Soros Alapítvány elnöke, a Közép-európai Egyetem (Central European University, CEU) alapítója és tiszteletbeli kuratóriumi elnöke az egyetemen, ahol előadást tartott
Vágólapra másolva!
Konferenciát rendeztek Budapesten a Soros-hálózat magyarországi tagjai. A rendezvényen világossá vált, hogy a Soros finanszírozta szervezetek három fronton kezdenek majd hadműveletekbe: bojkottálni fogják a civiltörvényt, 220 szervezet bevonásával átláthatóság elleni propaganda-hadjáratba kezdenek, valamint nemzetközi kapcsolataikra támaszkodva gyakorolnak nyomást Magyarországra - olvasható a tuzfalcsoport.blogstar.hu bejegyzésében. A Helsinki Bizottság, ami szintén támogatta a konferenciát, az elmúlt években több mint negyedmilliárd forintot kapott a Soros-féle alapítványoktól. Soros szervezetei egyébként a bíróságok befolyásolásával is minél nagyobb teret szeretnének nyerni a magyar belpolitikában, de titkos kiképzéseket is támogatnak. A végcél, hogy megbuktassák 2018-ban a jelenlegi kormányt.  
Vágólapra másolva!

Konferencia a polgári engedetlenségről és a civil bojkottról címmel rendezett gyorskonferenciát az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet kedden, Budapesten. Az eseményre a nem kormányzati szervezetek átláthatóbb működését lehetővé tevő törvény elfogadása után három, és Alexander Soros (Soros György fia) magyarországi látogatása után bő egy héttel került sor. A szivárványos zászló alatt megtartott eseményen Soros György jól ismert hívei sorakoztak fel - írta a tuzfalcsoport.blogstar.hu.

Majtényi központosítaná a szervezeteket

A konferencia megnyitóján Majtényi László EKINT-elnök azt mondta, rájuk nem vonatkozik a civiltörvény: az csak egyesületekre és alapítványokra ró kötelezettségeket, az EKINT pedig egy nonprofit közhasznú kft. Majtényi világossá tette egyúttal azt is, hogy kft.-jük tárt karokkal fogadja azokat a „civileket", akik nem akarnak eleget tenni az új jogszabályban foglalt szigorúbb elszámolási kötelezettségeknek.

Így tehát Soros általi finanszírozásukat továbbra sem kellene feltüntetniük a tényeket inkább elhallgatni igyekvő magyarországi Soros-lobbistáknak.

A Majtényi által felkínált lehetőség egy sokkal központosítottabb működés felé nyitná meg az utat a Soros György kifizetési listáján szereplő szervezetek számára. Majtényi eddig mindig Soros megbízható emberének számított, így nem lenne meglepő, ha az eddig csekély eredményt felmutatni képes NGO-kat („civileket") most új támadóékbe kívánná szervezni az amerikai milliárdos és nemrég Budapesten eligazítást tartó fia, Alexander Soros.

Majtényi László szerint rájuk nem vonatkoznak a törvények Polyák Attila - Origo

Ellenkampányt terveznek

A Helsinki Bizottság társelnöke, Pardavi Márta kijelentette, hogy nem engedelmeskednek a civiltörvénynek, sőt

220 szervezet bevonásával ellenkampányt indítanak.

Azt is kifejtette, hogy a törvény szörnyen megbélyegző és kirekesztő, valamint megfélemlítő. Ha máshogy nem megy a nyomásgyakorlás, akkor nemzetközi porondra kell vinni az ügyet. Arról, hogy az említett, 220 szervezet miből kívánja finanszírozni az „ellenkampányt", valamint azt, hogy milyen adatbázisból dolgoztak, nem esett szó.

Szabó Máté Dániel, a TASZ szakmai igazgatója jogi tanácsadást kínált azoknak a polgári engedetleneknek, akik törvénysértéssel akarják kifejezni véleményüket. Az akció előtt akár tippeket is adnak, hogyan érdemes nekiállni a végrehajtásnak úgy, hogy a cselekmény ne járjon komoly jogi felelősségre vonással. Az esetleges akció után pedig a személyek védelméről is szívesen gondoskodnak - olvasható a tűzfalcsoport tudósításában.

Törvénytelen akciókra is bujtogatnak a Soros-féle civilek Polyák Attila - Origo

Nyolcmillió alkotmánybíróság?

A felszólalók sorát Misetics Bálint zárta. Ő lelki okokra hivatkozva akarta legitimálni az engedetlenséget. Szerinte egy ilyen akcióban szerepet vállaló aktivista az alkotmány legnagyobb barátja, és a jogállam utolsó igazságos védőbástyája. Az állampolgároknak pedig nyolcmillió kis alkotmánybíróságként kellene működniük. Ismert, hogy Misetics prominens előadója volt a kunbábonyi és más helyeken szervezett, radikális aktivistáknak tartott titkos, de később dekonspirálódott kiképzéseknek is.

A pártszékházak ablakának bezúzását természetesen ezúttal is elhallgatta.

A konferencia zárásaként végül Majtényi ragadta magához a szót, aki a terem levegőtlenségétől és az elhangzottaktól felbátorodva kemény hadüzenetet fogalmazott meg Magyarország számára: "Ha az állam helyében lennék, kétszer is meggondolnám, kivel húzok ujjat, pláne, ha az okosabb nálam."

Óriási pénzeket kapott a Helsinki Bizottság Sorostól

Soros egyébként több mint negyedmilliárd forinttal támogatta az elmúlt években a Magyar Helsinki Bizottságot a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózata és a tőzsdespekulánshoz lazábban kötődő Oak Alapítvány. A szervezet működését, azaz a béreket, a PR- és egyéb költségeket szinte kizárólag ezektől a szervezetektől kapott 83 + 83 millió forintból fedezik. Az adófelajánlásokból ugyanis mindössze kétmillió forint folyt be.

A Helsinki Bizottság programjait bőkezűen finanszírozta az Európai Bizottság és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága is,

előbbi mintegy 433, utóbbi pedig 113 milliós keretet biztosított a társaságnak.

Soros György nem volt szűkmarkú a Helsinki Bizottsággal Forrás: MTI/EPA/Clemens Bilan

Kunbábonyi kiképzés

Mint arról korábban beszámoltunk, már tavaly elkezdődött azoknak a radikális aktivistáknak a felkészítése, akik ősztől várhatóan a kormánypártokhoz köthető ingatlanok, valamint

különböző állami intézmények elfoglalásával, működésük megzavarásával igyekeznek majd befolyásolni a 2018-as választások kimenetelét.

A kiképzés része volt egy polgári engedetlenségi kurzus, amit Kunbábony határában, egy félreeső házban tartottak, olyan tapasztalt tüntetők vezetésével, mint amilyen a Fidesz Lendvay utcai székházának 2013-as elfoglalásában részt vevő Misetics Bálint és Kalocsai Kinga Regina vagy a Sándor-palotát festékesflakonnal megdobáló Gulyás Márton.

Közeli viszonyban van Majtényi és Soros

Majtényi László intézete egyébként valamivel több, mint 137 millió forintot kapott 2009 és 2015 között Soros Györgyhöz köthető forrásokból. Volt olyan év (2012), amikor közel 50 millió forint érkezett be az EKINT számlájára a tőzsdei manipulációiról ismertté vált Sorostól, ez az összeg a szervezet teljes éves bevételének a 60 százalékát tette ki akkor. De volt olyan év is (2014), amikor elapadtak a Soros-pénzek, a szűkösebb időszakot egy három projektből álló, összesen 50 millió forintos uniós megrendeléssel sikerült átvészelni. Jellemzően ez a modell figyelhető meg az EKINT-nél, és a Soros-féle pénzcsap mellett folyik be bőven pénz az unión keresztül is.

Majtényi László már régóta jó barátságban van Sorossal Forrás: MTI/Kovács Tamás

Majtényi nem is titkolja különösebben, hogy ismeri Sorost, az Origo információi szerint az EKINT elnöke szintén az ELTE-n beszélt arról, hogy eddig háromszor találkozott a spekulánssal. Egyik alkalom sem volt nyilvános, de nem is négyszemközti egyeztetések voltak:

Majtényi még néhány éve a magyarországi Soros Alapítvány évzáró ünnepségén mutatkozott be a milliárdosnak,

azóta egy budapesti művész lakásán is összefutottak, legutoljára pedig egy zárt körű partira voltak mindketten hivatalosak. Majtényi érezhetően büszkén beszél arról is, hogy az EKINT-et a Soros Alapítvány hozta létre még 2003 januárjában.

A bíróságokat is megpróbálja befolyásolni a tőzsdespekuláns

Soros György azonban nemcsak az álcivil szervezeteken keresztül próbálja befolyásolni egy-egy ország belpolitikáját. A Soros György, illetve a Nyílt Társadalom Alapítvány által pénzelt Magyar Helsinki Bizottság látványosan jó kapcsolatot ápol az országos, illetve a fővárosi ügyvédi kamarával,

az elmúlt időszakban több igazságügyi dolgozónak tartottak "kiképzést" Soros emberei.

Több mint száz bíró és igazságügyi alkalmazott vett részt az elmúlt évben a Soros Györgyhöz köthető szervezetek által bőkezűen támogatott Magyar Helsinki Bizottság képzésein – közölte a Magyar Időkkel az Országos Bírósági Hivatal.

Már a bíróságok működésébe is beleszólnának a Soros Györgyhöz köthető szervezetek Fotó: Mudra László - Origo

A jogvédők érzékenyítő tréningjein leginkább büntető ügyszakos bírót próbálnak meg átnevelni. Ezeknek a kurzusoknak az esszenciáját a következőképpen fogalmazta meg az egyik előadó: „az egész képzés célja a szemléletformálás és tudásátadás. (...) A bírónak fel kell vállalnia, hogy társadalomformáló szerepet tölt be. Ez azzal jár, hogy adott esetben olyan ítéletet hoz, ami olykor szembemegy a társadalmi konszenzussal, de védelemben részesít egy elnyomott csoportot. Fel kell ismerni, hogy a társadalomformáló szerep az ítélkezés elkerülhetetlen velejárója."

Ha valakit érdekel, hogy miként szövi be a magyar igazságszolgáltatást Soros, kattintson ide.