Középiskolások tanórán kívüli nyelvtanulására 3,3 milliárd forintos pályázatot hirdetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár bejelentette, a Nyelvtanulással a boldogulásért című programon a középiskolások az iskolában vehetnek részt a nyelvi különórákon,amelyeket az intézmény nyelvtanárai és nyelvszakos hallgatók tartanak majd.

Az államtitkár elmondta, várhatóan 8-10 pályázatot tudnak majd támogatni a keretösszegből, amelyen felsőoktatási intézmények vehetnek részt. A támogatás 330 milliótól 410 millió forintig terjed.

Forrás: AFP

Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár hozzátette, élményközpontú különórákat szeretnének, hogy javítsák a középiskolások nyelvtudását. A pályázattal kapcsolatban megjegyezte, a tanárok és a diákok cserediák programokon is részt vehetnek.

A pályázat keretben emellett lehetőség van alternatív nyelvtanulási formák kidolgozására, szünidei nyelvi programok szervezésére, e-learning tananyag kidolgozására is - sorolta Schanda Tamás.

Pályázni augusztus 14-től augusztus 30-ig lehet.