Harmadszor lett magyar állampolgár egy 99 éves erdélyi asszony

Vágólapra másolva!
Harmadszor lett magyar állampolgár egy most 99 éves asszony, aki temesvári otthonában tette le pénteken az állampolgári esküt.
Vágólapra másolva!

Magyarország kolozsvári főkonzulátusa elmondta, hogy Zalutchi Margit még

a trianoni döntést megelőzően, 1918. június 8-án a Szilágy megyei Kárászteleken született.

A születésekor megszerzett, majd a trianoni döntést követően elveszített állampolgárságát a 2. bécsi döntés után újból magáénak tudhatta rövid időre. Magyarságtudata a határok többszöri megváltozása után egyre erősödött, és ismét igényelte a magyar állampolgárságot. Az idős asszony a Temes megyei Öregfaluban volt óvónő 1973-as nyugdíjazásáig. Miután férja meghalt Temesvárra költözött, és azóta ott éli nyugdíjas éveit.

Az asszony nagyon büszke magyarságára

Csulák Péter kolozsvári konzul elmesélte, hogy az asszony a háza kapujában várta az eskütételre érkező vendégeket, és - noha felajánlották neki, hogy üljön le - a ceremónia egész ideje alatt állva maradt.

és szomorúan tapasztalja, hogy nem mindenki olyan kitartó ebben mint ő" - tette hozzá a konzul.
Az idős asszony kiigazította a telefonon nyilatkozó konzult, megjegyezvén, hogy nem éppen tökéletes az egészségi állapota: egyensúlyzavarai vannak, és nem hall már jól. Zalutchi Margit elmondta, hogy nem születtek gyermekei, így az unokahúga és távolabbi rokonok társaságában örvendhetett az újból megszerzett magyar állampolgárságnak.

- mondta elérzékenyülten az idős asszony.