Rábukkantak Soros orosz kapcsolataira

Soros György
Berlin, 2017. június 8. Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke az Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet megalapításának alkalmából rendezett berlini ünnepségen 2017. június 8-án. (MTI/EPA/Clemens Bilan)
Vágólapra másolva!
Furcsa összefonódásra derült fény egy kiszivárgó levélből, amelyet két republikánus politikus írt az Egyesült Államok pénzügyminiszterének. Ebben az olvasható, hogy az orosz kormány Bermudán egy olyan fedőcéget hozott létre, amely aztán dollártízmilliókkal támogatott különböző amerikai civil szerveződéseket. Ezek az NGO-k feltehetően az orosz gáz-és olajlobbi szekerét tolták és mit ad isten, Soros György ugyancsak dollártízmilliókkal tömte ki őket. Miközben a liberális amerikai sajtó Donald Trump feltételezett orosz kötődéséről cikkez, úgy tűnik, hogy éppen a Demokrata Párt egyik legnagyobb támogatója, Soros halászik a zavarosban.
Vágólapra másolva!

Soros György valamivel több, mint 75,5 millió dollárt (20 milliárd forint) adományozott tíz olyan civil szervezetnek, amelyek egy orosz alapítású fedőcégen keresztül is dollármilliókhoz jutottak - írja több amerikai lap. Az ominózus orosz kötődésű vállalat a Bermudán bejegyzett Klein Ltd., amely a Newsbusters szerint egy amerikai alapba, a Sea Change Foundation nevű NGO-ba csorgatta át a pénzeket.

A Sea Change Foundation 2010-2011 között közel 27 millió dollárt utalt át 10 olyan civil kezdeményezésnek, amelyeket Soros György a 2000-es évek óta már 75,5 millió dollárral segített.

Az egész ügy egy június 29-i levél kiszivárgásával pattant ki, amelyet két republikánus politikus, Lamar Smith és Randy Weber küldött Steve Mnuchin pénzügyminiszternek. Ebben többek között az szerepel, hogy az orosz kormány a Klein Ltd.-t arra használta, hogy érvényt szerezzen az orosz gáz és olajszektornak az amerikai piacokon. A cég ügyvédje a Washington Times című újságnak ugyanakkor tagadta, hogy bármi kapcsolatuk lenne az orosz kormányzattal, vagy az orosz olaj és gáz érdekeltségekkel.

Soros György Forrás: MTI/EPA/Clemens Bilan

Az, hogy az amúgy mély demokrata elköteleződéssel bíró Soros György - a milliárdos legalább 25 millió dollárt adott Hillary Clinton és a Demokrata Párt 2016-os kampányához - az oroszokkal közösen pénzel civil szervezeteket, azért meglepő, mert a demokrata érzelmű, liberális média hónapok óta sulykolja, hogy a republikánus Donald Trump amerikai elnök az, aki zavaros moszkvai kapcsolatokkal rendelkezik és teret engedett Vlagyimir Putyinnak orosz elnöknek az Egyesült Államok közéletében.

Forró olaj

Oroszországnak, pontosabban az orosz energetikának van mit keresni az USA-ban, Moszkva érdeke ugyanis az, hogy a kelet-európai gáz és olajellátásban kialakított hegemóniája megmaradjon. Oroszország exportjának 68 százaléka származik az energiahordozók értékesítéséből, ennek jelentős része pedig Kelet-Európában köt ki. Csakhogy az előző hónapban első alkalommal volt arra példa, hogy az Egyesült Államok beszállt erre a piacra, és közvetlenül juttatott cseppfolyós gázt Lengyelországba. Ez a lépés nyilvánvalóan zavarja az orosz kereskedést.

A Sea Change Foundation alkalmas az orosz gáz- és olajlobbi kiszolgálására, ezt támaszthatja alá az is, hogy az orosz beágyazódással gyanúsított Klein Ltd.-től 2010-2011 között 23 millió dollárt kapott.

Az orosz kitettséget bizonyítja, hogy ebben az időszakban az alapítvány csupán egyetlen másik adományozót tudott felmutatni,

Nathaniel Simonst, aki egyébként a Sea Change létrehozója. Érdekes részlet, hogy azt a tíz szervezetet, amely Sorostól és az oroszoktól is forráshoz jut, jellemzően baloldali hírességek vezetik. Ilyen például Ted Turner, a CNN csatorna atyja, aki a "Better World Fund" elnöke, vagy az "American Progress Board", amelyben Tom Daschle demokrata szenátor és John Podesta, a Clinton-kampány egyik vezetője is tevékenykedik. A Soros által 5,1, a Sea Change által pedig 5,7 millió dollárral kitömött "Natural Resources Defense Council" olyan neveket tud felmutatni, mint Leonardo DiCaprio filmcsillag és a Walt Disney Studios vezetője, Alan Horn.