Előzetes letartóztatásban marad a körúti robbantó

2017.07.21. 17:18

A bíróság három hónappal meghosszabbította a körúti robbantó letartóztatását azzal az indokkal, hogy ha szabadon engednék, akár el is szökhetne, vagy a lakásán talált nyomok alapján újra robbantana.

A Budai Központi Kerületi Bíróság július 21-én három hónappal meghosszabbította a körúti robbantó előzetes letartóztatását. A férfit azzal gyanúsítják, hogy 2016. szeptember 24-én felrobbantott egy táskát a Teréz körúton, amivel

két rendőrt életveszélyesen megsebesített.

Az ügyészség előre kitervelt gyilkossági kísérlet miatt javasolta a férfi letartóztatás meghosszabbítását, a védelem viszont szerette volna ha kiengedik, amit a bíróság megalapozatlannak talált.

Előzetes letartóztatásban marad a körúti robbantó.Fotó: Szabó Gábor - Origo / Szigetváry Zsolt - MTI

A bíró úgy látta, ha szabadlábra kerülne, akár meg is szökhetne a hatóságok elő és az is elképzelhető, hogy újra robbantana, mivel a lakásán robbanószerkezetet, a laptopján pedig erre utaló adatokat találtak. A vádlott korábban beismerő vallomást tett, ugyanakkor nem mondta, hogy megbánta, ami tett és nem is segít a hatóságoknak. Előzetes letartóztatása október 21-ig tart.