136 ezer gyereknek kértek étkezést a nyári szünetben

gyerekek, gyermekétkeztetés
Kecskemét, 2014. november 28. Diákok ebédelnek a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában 2014. november 28-án, ahol az új előírásoknak megfelelően elkészített menüt kaptak a gyerekek. Jövő éve január 1-jétől életbe lép az új közétkeztetési rendelet, amely szabályozza a só, cukor, maximális mennyiségét a közétkeztetésben, továbbá több zöldség, gyümölcs és hús lesz a menükben. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára szerint 2010-óta közel 50 százalékkal, 370 forintról 570 forintra emelkedett az egy gyermek egynapi nyári szünidei étkeztetésére fordított összeg.
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence ezt Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő írásban feltett kérdésére válaszolva írta.

Kifejtette: az étkeztetés időtartama 54 napról 70 napra emelkedett, a napi költségkeret növelésével pedig bőségesebb és jobb minőségű ételt kapnak a szünetben a szociálisan rászoruló gyerekek.
Az önkormányzatok támogatási igénylése alapján a nyári szünidőben naponta átlagosan több mint 136 ezer jogosult gyermek számára kértek szüleik szünidei étkeztetést.

Képünk illusztráció Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Megjegyezte, hogy a nagyobb adóerő-képességgel bíró, tehetősebb önkormányzatok maguk is hozzájárulnak a szünidei étkeztetés ellátásához, így az önkormányzati és normatív központi költségvetési támogatás együttesen teszi lehetővé, hogy a rászoruló gyerekek egészséges és tápláló étkezéshez jussanak.

Rétvári Bence közölte, hogy idén 74 milliárd forintot költ a kormány ingyenes, illetve kedvezményes gyermekétkeztetésre, ami már több mint 2,5-szerese annak, amit az MSZP-kormány az utolsó évében, 2010-ben biztosított erre a célra.