10 éves kisfiút raboltak ki gyöngyösön

Vágólapra másolva!
Egy feltételes szabadságon lévő férfi rabolt ki egy kisgyereket. 250 forintot vett el tőle. A rablás után a kisfiú szülei hívták a rendőröket, akik gyorsan el is fogták.
Vágólapra másolva!

Az előzetes letartóztatásban lévő 21 éves férfi – akit korábban csoportos rablásért már elítéltek – egy pékségben vásárolt, ahol felfigyelt egy kisfiúra, akit az utcán meg is várt. Azt mondta, ha nem kapja meg a gyerek pénzét, megveri.

A kisfiú minden pénzét oda is adta. 250 forintot. Csakhogy a férfi nem hitte el, hogy csak ennyi van nála, ezért kiforgattatta a zsebeit.

Miután látta, hogy valóban nincs több pénze elment. A kisfiú otthon mindent elmondott, a szülei pedig hívták a rendőröket.

A férfi ellen most vádat emeltek.