Czibere: A Gyerekszegénység visszaszorítása, megelőzése a cél

Ebergőc játszótér
Ebergőc
Vágólapra másolva!
Az integrált térségi gyerekprogramokat támogató pályázat fő célja, hogy a gyerekszegénységet visszaszorítsa, megelőzze és csökkentse a szegény családban élő gyermekek, a tartós rászorultságban élők számát - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, Czibere Károly.
Vágólapra másolva!

Czibere Károly kifejtette, hogy a az integrált térségi gyermekprogramok három elemből tevődik össze. A pályázatra egyébként 24 milliárdot áldoz a kormány.

Ebből 15 milliárd forintra

azok a gyerekjóléti központok pályázhattak, amelyek pontosan tudják, hány hátrányos helyzetű gyerek él a térségben és mire van szükségük.

Ezt kiegészíti egy 5,5 milliárdos infrastruktúra-fejlesztési pályázat, melyből játszóterek, közösségi házak hozhatók létre. 3,6 milliárd forint pedig az úgynevezett kísérő programokra jut, mely szakmai és módszertani hátteret biztosít.

Játszótér Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Az államtitkár azt is elmondta, hogy a programban 31 hátrányos helyzetű járásban építenek ki olyan komplex szolgáltatásokat, melyek valódi segítséget jelentenek a rászorultaknak.