Lopott autóval villogott a körözött bűnöző

Vágólapra másolva!
Németországban adták ki a körözést arra a BMW X1 típusú autóra, amit ma foglaltak le Borsod-Abaúj-Zemplém megyében egy 30 éves bűnözőtől, akit más bűncselekmények miatt köröztek.
Vágólapra másolva!

A BMW-t a Schengeni Információs Rendszeren (SIS) keresztül próbálták megtalálni. A Miskolc Rendőrkapitányság Felderítő Alosztály és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság „BÜKK" Közterületi Támogató Alosztály munkatárasainak bukkantak rá augusztus 1-én reggel - olvasható a rendőrség honlapján.

Az autóra egy nyaraló övezetben bukkantak rá a rendőrök,

és azonnal le is foglalták. Nem sokkal ezután pedig azt a 30 éves miskolci férfit is elfogták, aki az autót vezette és egyébként más bűncselekmény miatt körözték.