Piros figyelmeztetés két megyében a hőség miatt

hőségriadó, kánikula, 2017.08.01.
Vágólapra másolva!
Péntekig hőségriadót rendeltek el az egész országban. A napi középhőmérséklet eléri a 27 fokot, és akár a 40 fok körüli csúcshőmérséklet is elképzelhető. A meleg megviseli a szervezetet, fiatalokét és idősekét egyaránt. Ilyenkor nem mindegy, mit eszünk és iszunk, beülünk-e az autóba, és az sem, hogy hány fokra hűtjük le a lakást.
Vágólapra másolva!

- mondja Torzsa Péter háziorvos.

Náluk jobban oda kell figyelni arra, hogy 11-16 óra között ne menjenek a napra. Ugyanakkor mindenkinek

fontos a megfelelő folyadékbevitel,

és az sem árt, ha bekenjük magunkat naptejjel, ha az utcára megyünk. A hőség melegfronti hatásokat válthat ki:

- magyarázza a Semmelweis Egyetem családorvosi tanszékének docense.

A melegben a gyulladások is lassabban gyógyulnak és gyakoribbá vállnak az asztmatikus panaszok.

Hőségriadó van péntekig. Fotó: Polyák Attila - Origo

Naponta többször együnk keveset, és úgy állítsuk össze étrendünket, hogy az kalóriaszegény és könnyen emészthető legyen,

ne használjunk erős, csípős fűszereket, mert ezek is fokozzák az izzadást

- mondja a szakember. A verejtékezéssel sok folyadékot és ásványi anyagokat is veszítünk, amit pótolni kell.

De ne igyunk alkoholt és cukros üdítőt sem,

mert az alkohol és a cukor is vizet von el a szervezetünktől, a koffein pedig vízhajtó hatású. Nagyon fontos, hogy az izzadással sót is vesztünk, ezt is pótolnunk kell. A vízivás sópótlás nélkül veszélyes is lehet.

10-15%-kal többször hívják a mentőket

A mentők az elmúlt 24 órában 3204 esetet láttak el országosan, ami mintegy 10-15%-al több a szokásosnál. A hőség elsősorban az időseket, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket, a kisgyermekeket, továbbá azokat veszélyezteti, akiknek valamilyen súlyos, krónikus alapbetegségük van - tudtuk meg Győrfi Páltól. Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója azt javasolja, hogy aki teheti, a nagyobb megterhelést jelentő tennivalókat a kora reggeli vagy a késő délutáni időszakra időzítse. De az is

fontos, hogy az ember fejét ne érje tartós, közvetlen napsütés, egyrészt az erős UV sugárzás, másrészt a napszúrás veszélye miatt.

Mint mondta, ájulásos rosszullét esetén legjobb, ha hűvös, árnyékos helyen lefektetjük a segítségre szorulót, hiszen így az átmeneti vérkeringési zavar hamar rendeződhet.

Piros figyelmeztetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az összes megyére első-, másod- és harmadfokú figyelmeztetéseket adott ki a hőség miatt keddre. Két megyében van érvényben a legmagasabb, harmadfokú (piros) figyelmeztetés. E szerint Csongrád és Békés megyében a napi középhőmérséklet is 29 Celsius-fok felett alakulhat.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A meteorológiai szolgálat azt írta: tovább fokozódik a hőség. Az előrejelzés szerint a következő napokban helyenként 40 fok körül alakulnak a maximumok, s többfelé, a leghidegebb órákban sem csökken 20 fok alá a hőmérséklet.

Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár keddtől péntek éjfélig az egész országra hőségriadót rendelt el. A hőségriasztás ideje alatt a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki állomásokon ingyen ásványvizet ad utasainak a MÁV-START.

Ezzel felfrissülhet

Hűteni kell a lakásokat és nem szabad megterhelő fizikai munkát végezni,

- tanácsolja a doktor.

Ha meleg itallal próbálkozunk, akkor figyelni kell, milyen ruhában vagyunk, mert fontos a jó párologtatás. A szervezet alkalmazkodik a külső hőmérséklethez. Télen azért jó forró teát inni, mert felmelegít, nyáron a külső hőmérséklethez közelítjük a szervezetünk hőmérsékletét, ezért nem érezzük olyan nagynak a különbséget.

- teszi hozzá Torzsa Péter.

Fontos tudni, hogy a hőségriadó ideje alatt az alkalmazottak igény szerinti mennyiségben, hűtött védőitalt kell kapjanak. Emellett a kritikus 11-15 óra közti időszakban lehetőség szerint hűvösebb, árnyékos munkahelyen kell dolgozzanak a munkavállalók.

Hőségriadó van péntekig. Fotó: Polyák Attila - Origo

Lassul a reakcióidő

Az autósok sincsenek biztonságban. Bár elég sok autóban van klíma, de amelyikben nincs, vagy nem tudják használni, abban valószínűleg le fogják húzni az ablakot.

- magyarázza Kőrös András, a Hungaroring Groupama tanpálya vezető instruktora.

Forrás: MTI/Lakatos Péter

- mondja a szakember, majd azt is hozzáteszi, hogy egyes szituációkban hosszabb lehet a reakcióidőnk a kánikulában.

Kőrös András szerint a klímahasználattal is vigyázni kell. Fontos, hogy ne legyen túl nagy különbség bent a kinti hőmérséklethez képest.