Brutális támadás Budapesten – Fényes nappal tépte ki a nő nyakából a láncát

Vágólapra másolva!
Gyorsított eljárásban négy évre ítélték azt a 30 éves férfit, aki néhány hete Budapesten a IX. kerületében rátámadt az utcán egy nőre, és kitépte a nyakából a láncát.
Vágólapra másolva!

A férfi a Haller utcánál odalépett a munkába tartó nőhöz, és egy hirtelen mozdulattal megragadta a nyakában lógó láncot.

Amikor ez nem sikerült, a nő fejét a járda felé nyomta. Ezután sikerült kitépni a láncot, amivel elszaladt.

A férfit nem sokkal később elfogták, és egy hónapon belül bíróság elé állították. Négy évet kapott. Az ítélet nem jogerős.