Ezek lesznek lezárva az ünnep alatt

Ünnepi tűzijáték a Duna felett Budapesten 2016. augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen.
Tűzijáték a Lánchíd felett 2016. augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen.
Vágólapra másolva!
Már péntektől lezárásokra kell számítani az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó hétvégi rendezvények miatt Budapest több forgalmas útvonalán, így például a Lánchídon és egyes rakparti szakaszokon - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság péntek reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig lezárja a gépjárműforgalom elől a Lánchidat, a Lánchíd utcát, a Döbrentei utcát, az Ybl Miklós teret, a Várkert rakpartot, a Clark Ádám teret, az Alagút utcát, a Fő utcát és a Bem rakpartot a Szilágyi Dezső térig.

A légi és a víziparádé, illetve a tűzijáték miatt szombat este 10 órától vasárnap este fél 11-ig, majd az éjszaka később is több órára a pesti alsó rakpartot is lezárják a Margit hídtól a Havas utcáig. A Budai alsó rakparton az Üstökös utcától a Lágymányosi hídig vasárnap reggel 7 órától késő estig, majd szintén hétfőre virradó éjszaka lesz lezárás.

Mindemellett a tűzijáték biztonságos lebonyolítása érdekében vasárnap este 6 órától este fél 11-ig a Lánchidat a gyalogosforgalom elől is elzárják.

Tűzijáték a Lánchíd felett 2016. augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A Szent Jobb körmenet biztosítása érdekében vasárnap délután 4 órától este fél 11-ig az V. kerületben a József Attila utca, a Széchenyi tér és az Arany János utca lesz lezárva.

A szervezők felhívták a figyelmet arra is, hogy a 19-es és a 41-es villamos a Bem rakparton és a Várkert rakparton pénteken üzemkezdettől a vasárnapi üzemzárásig nem közlekedik, a 2-es villamos pedig rövidített útvonalon jár a Közvágóhíd és a Március 15. tér között.

A 16-os és a 105-ös autóbusz mindkét irányban az Erzsébet híd felé terelve szállítja az utasokat. Ezen felül a H5-ös HÉV vasárnap Szentendréről és Békásmegyerről csak a Margit hídig közlekedik.

Az ünnepi programok idején a 2-es metró a teljes szakaszon sűrített járatokkal közlekedik, nagy tömeg esetén viszont kiiktathatják a Batthyány téri állomást

- írták a szervezők.

A BKK forgalomirányító szakemberei a helyszíneken is segítik a lakosság tájékoztatását. További részletek megtalálhatók a www.augusztus20.kormany.hu oldalon. Az ünnepi rendezvényeket idén először a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szervezi.