Öröklődhet a gyógyszerfüggőségre való hajlam

Vágólapra másolva!
Abban az esetben ha a beteg orvosi ellenőrzés mellett szedi a függőségre hajlamosító gyógyszereket, elkerülhető a függőség kialakulása- mondta Németh Attila, a Nyírő Gyula Kórház - Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatója.
Vágólapra másolva!

Korábban Zacher Gábor toxikológus az m1 Aktuális csatorna egyik műsorában adott ki számszerű becsléseket a gyógyszerfüggőkkel kapcsolatban, miszerint nagyjából kétszázezren lehetnek gyógyszerfüggők, legalább 70 ezer ember altató vagy nyugtatófüggő, további 25 ezren pedig orrcsepp függőségben szenvednek.

Németh Attila a Magyar Nemzetben kifejtette, hogy maga a függési hajlam öröklődhet, ezen belül pedig kiemelten a gyógyszerfüggőség is.

A legkritikusabb helyzet azoknál a családoknál van, ahol korábban volt már valaki szenvedélybeteg.

Noha ez nem az automatikus addikciót jelent, hanem csak azt, hogy hajlamos lehet függővé válni. Különös egy olyan élethelyzetben, amit nem tud helyén kezelni.

A függőség elkerülhető, ha rendszeres kontroll mellett használja a nyugtató, altató pirulákat, melyeket nem szabad hosszú távon alkalmazni.