Új pszichoaktív anyag miatt nyomoz a rendőrség

Budapest, 2017. augusztus 20. Mentők kórházba visznek egy feltehetőleg kábítószert fogyasztó férfit a Hungária körút közelében 2017. augusztus 20-án. A rendőrség új pszichoaktív anyag miatt indított nyomozást a fővárosban, miután több, zavartan viselkedő embert vittek a mentők kórházba. A rendőrség közölte azt is, hogy a BRFK járőre ezen a napon a Stadionoknál, a Hungária körúton talált rá egy emberre, aki a földön feküdt, és nem mutatott életjeleket. A férfi életét a mentők sem tudták megmenteni. MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Új pszichoaktív anyag miatt indított nyomozást a rendőrség a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Vágólapra másolva!

Közleményükben azt írták, hogy

a nyomozást az után rendelték el, hogy az Országos Mentőszolgálat jelezte, több, zavartan viselkedő embert vittek kórházba.

Budapest, 2017. augusztus 20. Mentők kórházba visznek egy feltehetőleg kábítószert fogyasztó férfit. Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A Stadionoknál meghalt egy ember

A rendőrség közölte azt is, hogy a BRFK járőre vasárnap délelőtt a Stadionoknál, a Hungária körúton egy eszméletlen emberre talált, aki nem mutatott életjeleket.

A férfi életét a mentők sem tudták megmenteni.

A halálesettel összefüggésben idegenkezűség gyanúja nem merült fel, a haláleset körülményeit a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja - tették hozzá.