Szó sem volt arról, hogy Macron Magyarországra jön

Vágólapra másolva!
Nem volt szó arról, hogy Emmanuel Macron francia elnök mostani útján Magyarországra jönne - válaszolta az Origo kérdésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Ugyanakkor még ebben az évben sor kerülhet egy újabb hivatalos találkozóra a V4-ek és Franciaország között, ennek időpontját még keresik.
Vágólapra másolva!

A francia elnök háromnapos kelet- és közép európai útra indult. Az úttal kapcsolatban az ellenzéki sajtóban megjelentek olyan állítások, hogy Macron szándékosan nem jön Budapestre. Erről azonban eredetileg sem volt szó - írta Havasi Bertalan. A miniszterelnök szóvivője közölte:

„Nem volt olyan terv vagy megállapodás, hogy Emmanuel Macron idén augusztusban Magyarországra látogatna. Ugyanakkor júniusban, az EU-csúcstalálkozó előtt a visegrádi négyek miniszterelnökei - köztük Orbán Viktor - már megbeszélést folytattak a francia elnökkel. Itt merült fel annak a lehetősége, hogy még ebben az évben tarthatnának egy újabb Franciaország-V4 hivatalos találkozót.”

Azt még szakértők vizsgálják, hogy mikor lenne mindegyik félnek alkalmas időpont a találkozóra.