Szédületes időutazásra hív a mádi furmint

Vágólapra másolva!
A festői Mád egyedülálló kikapcsolódást kínál szeptember első hétvégéjén a Tokaji Borvidék szerelmeseinek. A furmint évében megrendezésre kerülő hetedik Mádi Furmint Ünnep programjai szemet, szájat és fület gyönyörködtetőek lesznek.
Vágólapra másolva!

2017. szeptember elsején és másodikán a mádi furmint ismét megmutatja egyediségét, poharunkba hozza a mélyben rejlő ásványok ízét és az éltető nap erejét, azt a csodát, mely évszázadokkal ezelőtt megalapozta a Tokaji Borvidék talán legszebb településének hírnevét. A Mádi Furmint Ünnepre látogatókat különleges borok, felejthetetlen gasztronómiai élmények, színes programok és vendégszerető mádi emberek várják.

A rendezvény több mint 30 helyszínen nyitott pincékkel, kitűnő borokkal és ételekkel, népi gyermekjátékokkal, régi mesterségekkel, helyi kézműves termékekkel, valamint élő koncertekkel várja a látogatókat.

Fellép Demjén Ferenc és zenekara Horváth Charlie-val kiegészülve,

valamint Rúzsa Magdi és a Ghymes is élőben játszik a közönségnek. Újra nyit a mádi mozi az év legnézettebb magyar filmjével. A Kincsem rendezője is a furmint ünnep vendége lesz: az érdeklődőket a vetítés után közönségtalálkozóra és egy jó beszélgetésre várja Herendi Gábor.

Középpontban a Furmint Forrás: Origo

Mád és a furmint elválaszthatatlanok

A 2017-es év a furmint éve Magyarországon és az Egyesült Államokban. Ez a szőlőfajta Mád termőterületeinek 80 százalékán terem. Sehol a világon nem fordul elő ilyen arányban, és nem szeret úgy élni, mint Mádon. Igazi ősmagyar fajta, tele életösztönnel. Gyökerei a sziklát is szétfeszítik és nagyon mélyre hatolnak. Ilyen mélyen vannak az itt élők gyökerei is.

Mád és a furmint története az ezredfordulón kezdődött, főszereplői a település, az Úrágya dűlő, Szepsy István, a Mádi Kör Eredetvédelmi Egyesület tagjai és a Szent Tamás Pincészet. A régi kúriák – melyek egykor borkereskedők, szabók, szikvizesek vagy épp borbélyok lakhelyei vagy üzletei voltak – még állnak, de már felújítva, új funkcióval őrzik azok emlékeit, kik hajdanán lakták. A mozi, a nyári mulató, a számtalan kocsma, és a sportok, mint a futball és a tenisz a kikapcsolódást jelentették a helyieknek. Ma sincs ez másképp. Igaz, akkor nem autók szelték az utakat és nem autószerelő, hanem lószerszámkészítő, bognár és kovács javította a megkopott járművet, de már akkor is messzire szállították a kitűnő borokat.

Nagyon sokan elszoktak menni a fesztiválra Forrás: Origo

Múlt, jelen, jövő a furminttal

A mádiak azon dolgoznak az egyre elhivatottabb borászokkal, szőlőművelőkkel együtt, hogy a hagyományokat tisztelve

Mád újra elnyerje méltó helyét a világ bortérképén.

„A múltunk, a jelenünk és a jövőnk!" az idei mottója a Mádi Furmint Ünnepnek. A mádiak hisznek benne, hogy a jövőjük is ebben a szőlőfajtában rejlik. Ha dolgos kezek jó földbe ültetik és folyamatosan gondoskodnak róla, 100 évig is szüretelhetünk róla. Az idei ünnepen még nagyobb odafigyeléssel tekintenek vissza a múlt örökségére, a kezdetekre, a rengeteg munkára és az előttük álló feladatokra. Mád szeretettel várja az érdeklődőket, hogy megtapasztalhassák, mit tud számukra ez a gyönyörű település és a furmint nyújtani.

Az esemény programfüzete az alábbi linken elérhető:

https://issuu.com/madifurmintunnep/docs/furmint_unnep_program17
https://www.facebook.com/MadiFurmintUnnep/