Újabb gyanúsított a Czeglédy-ügyben

2017.08.24. 07:23

Tizenháromra emelkedett a Czeglédy-ügyben meggyanúsítottak száma; az eddigi adatok szerint a szocialista politikushoz köthető bűnszervezet mintegy hárommilliárd forint adót és járulékot nem fizetett be, ezzel kárt okozva az államnak - írja a Magyar Idők.

Újabb iskolaszövetkezeti vezetőt gyanúsítottak meg Czeglédy Csaba ügyében - erősítette meg a Magyar Idők értesülését Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője. A hatóság kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt. Az előzetes letartóztatásról csütörtökön dönt a Szegedi Járásbíróság.

A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folytatott eljárásnak Czeglédy Csabával együtt immár összesen tizenhárom gyanúsítottja van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának Csongrád megyei vizsgálati osztálya legutóbb egy szombathelyi férfit vett őrizetbe.

Ő egy bodajki székhelyű iskolaszövetkezet vezető tisztségviselője volt 2015 tavasza óta, és az alapos gyanú szerint a bűnszervezetben betöltött tevékenységével az állami költségvetésnek mintegy 181 millió forint vagyoni hátrányt okozott azzal, hogy ennyi áfát nem fizetett meg.

A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folytatott eljárásnak Czeglédy Csabával együtt immár összesen tizenhárom gyanúsítottja vanForrás: Szegedma.hu

A lap cikke felidézi, hogy az alapos gyanú szerint a Czeglédy Csaba MSZP-s politikus (aki korábban többször is ellátta Botka László és Gyurcsány Ferenc jogi képviseletét) vezette Human Operator Zrt. - egyebek mellett - a 2015-2016-os évben is munkaerő-közvetítői tevékenységet végzett több magyarországi munkáltatónak. Olyan számlázási láncolatot alakítottak ki, amelyben a Human Operator Zrt. a szerződésben vállalt kötelezettségét papíron több alvállalkozón keresztül látta el, valójában azonban a munkaerőt közvetlenül biztosította.

A gyanú szerint az iskolaszövetkezetek, amelyek a lánc végén álltak, ténylegesen nem végeztek gazdasági tevékenységet, szerepük csak a fiktív számlák kiállítására korlátozódott, lehetőséget biztosítva ezáltal arra, hogy a Human Operator Zrt. csökkentse az áfafizetési kötelezettségét. Az eddigi adatok szerint a bűnszervezet mintegy hárommilliárd forint adót nem fizetett be - olvasható a Magyar Időkben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK