Balesetet okozott, majd továbbhajtott egy autós

baleset Salgótarján
Vágólapra másolva!
Balesetet okozott egy 64 éves, buadpesti férfi, Pásztón, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a baleset körülményeinek tisztázásával kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

A férfi tegnap előtt reggel 9 óra után nem sokkal autójával a 21-es számú főúton Hatvan irányából Mátraszőlős felé haladt - írja a police.hu. Pásztó külterületén járt, amikor egy kocsit akart megelőzni.

Ekkor a vele szemben jövő, szlovák rendszámú autóval érintőlegesen összeütközött.

Az ütközésben a szlovák autó visszapillantótükre letört, majd betörte a bal első ablaküveget. A kocsi sofőrje pedig megsérült.

A balesetet okozó férfi azonban továbbhajtott

Mátraszőlős felé.

Forrás: police.hu

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály salgótarjáni alosztálya segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt folytat most eljárást egy 64 éves budapesti férfi ellen.

A rendőrség kéri, hogy aki bármilyen informiációval rendelkezik a balesettel kapcsolatban, az jelentkezzen személyesen Salgótarjáni Rendőrkapitányságon (3100 Salgótarján, Kossuth út 5.), vagy hívja a 06-32-312-148-as, a 06-80-555-111-es, a 107-es, vagy a 112-es telefonszámok valamelyikét.