Eloltották a dobogókői szállodában a lángokat

Vágólapra másolva!
Egy használaton kívüli szálloda több szobája is lángra kapott az Eötvös Loránd utcában, Dobogókőn.
Vágólapra másolva!

Az Origo információi szerint hatalmas a tűz.

Az épület tetejének nagy része lángokban áll.

A katasztrófa nagyságát mutatja, hogy a szentendrei, az esztergomi és a fővárosi hivatásos, valamint a pomázi önkormányzati tűzoltókat is oltani hívták.

Az oltási munkákat a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával végzik,

- írta a katasztrófavédelem.

Egyelőre nem tudni, megsérült-e valaki, az viszont szinte biztos, hogy az épületben nem voltak vendégek, amikor a tűz keletkezett, mert a szálloda nem működött. Viszont a hotel lakott környéken van,

ahol több turistaszállás is található.

Egyelőre vizsgálják, hogy mi történhetett.

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője délután azt mondta,

eloltották a lángokat és már csak az utómunkálatok zajlanak.

A katasztrófavédelem mobil laborjának vizsgálata alapján az is kiderült, hogy nem került veszélyes anyag a levegőbe. A 4000 négyzetméteres épületből 1500 négyzetméter égett le és beszakadt a tetőszerkezet. A tűz nem terjed át az erdőre és a lakóházakra sem.

Amint többet megtudunk, cikkünket frissítjük.