Erőszakolni akart, végül a nő pénzét lopta el

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki még májusban megtámadott, majd kifosztott egy nőt Budapesten, a Józsefvárosban.
Vágólapra másolva!

A 34 éves férfi egy fiatal nő mögé lépett, akit belökött egy kapualjba. A férfi ezek után a nőt késsel fenyegette, hogy fogadjon neki szót, különben leszúrja.

A nő határozottan ellenállt, így nemi tudta megerőszakolni, de elvette tőle a pénzét és a mobilját.

A rendőrök a bejelentést követően a térfigyelő kamerák segítségével találták meg a férfit, aki akkor már a IX. kerületben volt. Amikor észrevette a járőröket bemenekült egy társasház udvarába, ahol elrejtette a lopott értékeket. Ám a motozás során megtalálták nála a kést.

A nyomozást lezárták, és vádat emeltek ellene.