Németh Szilárd csepeli nyugdíjasokkal találkozott a Jobbik elnökének, Vona Gábornak a nyugdíjasokat sértegető kirohanása kapcsán. A fideszes politikus arról számolt be, hogy a helyi időseknek lesújtó véleménye van Vonáról és a Jobbikról. Szerinte nem véletlen, hogy egy jobbikos politikus sem kért bocsánatot a párt elnökének nevében: a Jobbik ugyanis egyetért Vona kijelentéseivel.

Az egész Jobbik magáévá tette az ellenzéki párt elnökének, Vona Gábornak a nyugdíjasokkal kapcsolatos álláspontját, „provokációját”, hiszen a Jobbik más politikusai sem kértek még bocsánatot az idős emberektől - mondta Németh Szilárd.

Budapest, 2017. június 6. Németh Szilárd, a Fidesz képviselője napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésénForrás: MTI/Kovács Tamás

A kormánypárti képviselő azután tartott sajtótájékoztatót, hogy hétfő délelőtt Csepelen nyugdíjasokkal találkozott. Az MTI szerint itt úgy fogalmazott: a csepeli nyugdíjasok tiszteletet és megbecsülést várnak el mindenkitől, leginkább a politikusoktól. Németh Szilárd több résztvevő véleményét is idézte Vona Gábor néhány héttel ezelőtti, nyugdíjasokról szóló Facebook-bejegyzéséről. Volt, aki szerint a nyugdíjasokon keresztül a családokat támadták meg, mert a nagymamák a családok legfontosabb részét képezik, és hogy jön valaki ahhoz, hogy a nagymamát egy ilyen vérben forgó szemű, agresszív valakinek nevezze.”Németh arról is beszélt, hogy másokban az a kérdés merült fel, hogy ha bármely kisebbségi csoportot „ilyen típusú támadás érhet” egy ellenzéki politikus részéről, akkor mi lesz, ha majd hatalomra kerülnek, meddig fognak elmenni, és mit fognak megengedni maguknak. De az a vélemény is elhangzott a fideszes politikus és a csepeli idősek találkozóján, hogy

a Jobbik elnökének provokációja egy tervezett program, ezért is nem kér bocsánatot Vona Gábor.