Őrizetben a borsodnádasdi lány gyilkosa

Vágólapra másolva!
Emberölés gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 20 éves borsodnádasdi férfival szemben.
Vágólapra másolva!

Egy 17 éves lány eltűnése miatt nyomoztak a rendőrök. Végül a

meztelen holttestét éjfél előtt Borsodnádasdon találták meg egy vízzel teli aknában.

A nyomozók több tanút is kihallgattak, hétfőn délután pedig már gyanúsítottként kérdeztek ki egy 20 éves borsodnádasdi férfit.

Információk szerint a férfi szeptember 2-án találkozott a lánnyal Borsodnádasd egyik erdős részén és beszélgetésbe elegyedett vele.

Minden bizonnyal megerőszakolta és megfojtotta a lányt, utána pedig egy vízzel teli aknába eresztette.

Az eset részleteit a további nyomozások és szakértői vizsgálatok eredményei tisztázzák majd.

A rendőrség őrizetbe vette a férfit, egyben kérték az előzetes letartóztatását. A fiatalember mindent beismert.