Munkásszálló épül Mórahalmon

Vágólapra másolva!
Munkásszálás épül Mórahalmon kormányzatt támogatással. A 441 millió forintos beruházásról kedden írták alá a szerződést.
Vágólapra másolva!

A rendszerváltás idején Mórahalom és térsége a leginkább hátrányos helyzetű járások közé tartozott. Az elmúlt negyedszázadban megvalósult gazdaságfejlesztési programnak köszönhetően határozott előrelépést sikerült elérni - mondta a polgármester, Nógrádi Zoltán.

A megyében elsőként Mórahalmon alakítottak ki ipari parkot, ahol ma már 108 vállalkozás működik. Az ipari kisvárosban pedig legalább hatszáz ember dolgozik - részletezte a politikus.

Most pedig a kormány 263 millió forinttal támogatja a 94 ágyas munkásszállás kialakítását.