Egy kisbusz és egy autó ütközött össze a XI. kerületben, a BAH csomóponti felüljárónál, a fővárosból kifelé vezető oldalon. A felüljárót a helyszínelés idejére lezárták, ezért dugóra kell számítani.

Az ütközés következtében a kisbusz az oldalára borult – közölte honlapján a katasztrófavédelem. Az autóban ketten utaztak, a sofőr meghalt. A mellette ülő férfit a tűzoltók szabadították ki.

Forrás: Police.hu

A kisbusz kilenc utasa között súlyos és könnyű sérültek is vannak, három sérültet a fővárosi hivatásos tűzoltók emeltek ki a roncsokból.

A police.hu beszámolója szerint öten könnyen, négyen súlyosan megsérültek.

Forrás: Göde Zoltán

A BKK Facebook-oldalán azt írta, a helyszínelés miatt jelentősen megnövekedett a környékbeli járatok menetideje, de a villamosok zavartalanul közlekednek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya halálos baleset okozása miatt eljárást indított a kisteherautót vezető moldáv állampolgárságú férfi ellen. Őrizetbe vétele mellett előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására - írta közleményében a rendőrség.